Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

MSZP: emlékét egy nemzet őrzi méltán a szívében

Az MSZP őszinte részvétét és mély fájdalmát fejezte ki Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálhíre hallatán vasárnap.

Emlékét egy nemzet őrzi méltán a szívében - írta közleményében Mesterházy Attila. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető közleménye szerint Mádl Ferenc személyében olyan köztársasági elnököt tisztelhettünk, aki mindig az egész magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva képviselte Magyarországot, de nemcsak külföldön, hanem az itthoni politikai életben is.

Hozzátette: a legfőbb emberi értékek, mint a szabadság tisztelete, a szolidaritás, szeretet, egyetértés és harmónia mentén képviselte azt a politikát, amely méltóságot adott egy egész nemzetnek. Azt hirdette: a legkülönfélébb politikáknak és kultúráknak közeledniük kell egymáshoz az összefogás jegyében - olvasható a szocialista politikus közleményében.

Mesterházy Attila véleménye szerint Mádl Ferenc elnöksége idején Magyarország nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, amellyel az európai közösségek megbecsült tagjává válhatott az ország. Emlékét egy nemzet őrzi méltán a szívében - fogalmazott. Mint írta, a Magyar Szocialista Párt nevében őszinte együttérzését és háláját szeretné kifejezni a volt államfő családjának. "Osztozunk a hozzátartozók és barátai mély fájdalmában" - áll a közleményben. A 81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hasmenés, uborka, ÁNTSZ - Magyarországon mostanáig nem jelent meg a járvány

Öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek… Tovább olvasom