Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

MSZP: egymilliárd forinttal többet vihetnek haza a fideszesek

A politikai ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt

A politikai ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - hangzott el Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja vasárnapi közös sajtótájékoztatóján a fővárosban. Józsa István elmondta: a Fidesz új adórendszere, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosszul járnak, mivel havonta 3-5 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza.

A 300 ezer forint bruttó vagy annál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer. Így a Fidesz-frakció tagjainak is, amit csak erősít, hogy a kormánypárt tagjainak többsége állás- és tisztséghalmozó. Mint rámutatott: az Országgyűlésben 262 főt számlál a Fidesz-KDNP-frakció, ebből 151 képviselő egyéb tisztséggel is rendelkezik és 99-nek pedig valamilyen jelentős (polgármester, alpolgármester) megbízatása is van.

Olvasóink írták

  • 5. gjozsi88 2010. december 20. 17:25
    „csompi1!
    Érdekes az összehasonlitásod....egy apró különbséggel!
    Az MSZP nem támogatta ezt az adó módosítást.....valamint eközben a kisemberek nettója csökken!
    Azaz, akik ezt megtermelik, kifizetik, azok rosszabbul járnak!”
  • 4. janika 2010. december 20. 09:14
    „Naná, hiszn ezért lette politikusok!”
  • 3. csompi1 2010. december 19. 17:28
    „2064-ig az emeszpés képviselők 1,4 ezer milliárdot fognak hazavinni............vagy nem.”
  • 2. Fürgeszarvas 2010. december 19. 12:50
    „bejelent=bejelenti”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. december 19. 12:45
    „Várom Szijjártó sajtótájékoztatóját , amikor bejelent , hogy ez pofátlanság és nem erkölcsös ! Azt hiszem,erre hiába várok ! Rájuk más erkölcsi normák vonatkoznak , mint a többi emberre , tehát nem az egyetemes erkölcsi norma ? Nahát ! Ez a pofátlanság !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belvíz - Jég alatt az elöntött területek Szabolcsban

Jég borítja a belvízzel elöntött területeket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s a lefagyás miatt… Tovább olvasom