Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

MSZP: csak őszre derül ki, hányan szorulnak ki a felsőoktatásból

Az MSZP szerint csak ősszel derül ki, mi a hatása annak, hogy a kormány 20 ezerrel csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag finanszírozott hallgatók számát.
Az MSZP szerint csak ősszel derül ki, mi a hatása annak, hogy a kormány 20 ezerrel csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag finanszírozott hallgatók számát.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, úgy tudja, az oktatási államtitkárság hétfőn hozza nyilvánosságra a felsőoktatásba jelentkező hallgatók számát, azonban szerinte ebből az adatból még nem lehet egyértelműen következtetni arra, milyen hatása van az államilag finanszírozott helyek csökkentésének. Sok felvételizőben ugyanis várhatóan csak ősszel, a költségek befizetése előtt tudatosul majd, hogy nem tud fizetni, az új diákhitel feltételeit pedig nem képes vállalni - fejtette ki.

Az ellenzéki politikus felidézte továbbá, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár február 29-én találkozott Andrulla Vasziliu európai uniós oktatásügyi biztossal, aki meglátása szerint ugyanazokat a kritikai észrevételeket mondta el a magyar kormány képviselőinek, mint amelyeket korábban a szülők, a tanárok és az ellenzéki pártok is megfogalmaztak.

Kunhalmi Ágnes ezen kifogásokról szólva kontraproduktívnak nevezte a felsőoktatási hallgatók "röghöz kötését". Mint mondta, a kormány ettől a lépéstől a diplomások Magyarországon tartását reméli, de az szerinte inkább az ellenkező hatást váltja majd ki, és még több fiatal hagyja el az országot.

Kiemelte: Brüsszel a korai iskolaelhagyók számának csökkentését is elvárja, ám a tankötelezettség 18 éves korról 16 évre csökkentésével szintén ellentétest hatást váltanak ki.

Az MSZP elnökségi tagja emlékeztetett: a tankötelezettség korhatárát még az első Orbán-kormány emelte 18 évre, ennek következtében pedig 2000 és 2009 között csaknem 20 százalékkal csökkent az iskolát idő előtt elhagyók száma. Kunhalmi Ágnes emellett az alsó tagozatokban történő buktatás lehetőségének visszaállítását is kifogásolta, mert az szerinte szintén nehezíti a diákok iskolában tartását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áramütés: életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy férfi a fővárosban

Életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy férfi szombatra virradóan a fővárosban, feltehetően… Tovább olvasom