Kisalföld logö

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 16°C | 27°C Még több cikk.

MSZP: az állam vegye át és értékesítse a háztáji terményeket

Az MSZP több olyan javaslatot fogalmazott meg, amelyekkel szerintük csökkenthető lenne a magyarországi szegénység, ezek egyike egy olyan állami átvevő és továbbértékesítő hálózat létrehozása, amely minden településen megvásárolná a háztáji terményeket - mondta el az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Bangóné Borbély Ildikó és Harangozó Gábor újságíróknak szombaton, Budapesten.
Harangozó Gábor kijelentette: a különböző minisztériumok több milliárd forintba kerülő vidékre költöztetése nem jelent megoldást az ottani szegénység felszámolására. Az MSZP ehelyett egy olyan állami rendszer létrehozásával növelné a vidéki jövedelemszerzés lehetőségét, amely minden településen átvenné és továbbértékesítené a "kert végében termelt terményeket" - fejtette ki.

A szocialista politikus közölte azt is, hogy pártja kezdeményezni fogja az idei költségvetés módosítását annak érdekében, hogy az állam ismét magára vállalja azokat a szociális kiadásokat, amelyek a "bevétel nélküli önkormányzatokhoz" kerültek. Harangozó Gábor erre példaként említette a lakhatási támogatást, amelyen szerinte életek múlnak, hiszen csak tavaly 21 ember fagyott meg otthonában.

Az MSZP javaslatot tett továbbá a vidéken élők szociális szövetkezetekben történő foglalkoztatására is. Harangozó Gábor szerint ezzel legalább 100 ezer ember végezhetne "értékteremtő munkát", akiknek a bérét teljes egészében az Európai Unió fedezné.

Bangóné Borbély Ildikó azt is szorgalmazta, hogy a kormány az idén kizárólag eredeti céljára használja fel a gyermekétkeztetési támogatást, szemben az előző évvel, amikor 20 milliárd forintot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működtetésére, további 2,6 milliárd forintot pedig az önkormányzatoknak csoportosítottak át. Az ellenzéki politikus szerint emiatt ugyanis tavaly az előző évinél végül 14 milliárd forinttal kevesebbet, csak mintegy 30 milliárd forintot fordítottak gyermekétkeztetésre.

Bangóné Borbély Ildikó emlékeztetett a Tárki legfrissebb felmérésére, amely szerint 2014-ben folyamatosan mélyült a szegénység Magyarországon. Ez szerinte annak tudható be, hogy a "korrupt" kormány "hadat üzent a szegényeknek, családoknak, gyerekeknek, elesetteknek és rászorulóknak".

A szocialista politikus szerint a visegrádi országok közül tavaly egyedül Magyarországon emelkedett a szegények aránya, akiknek a száma évente 100 ezerrel nő. Bangóné Borbély Ildikó szerint a kormány az idei költségvetés végrehajtásával immár az ötmillió létminimum alatt élő ember országát teremtheti meg, amelyben a 7 év alatti gyermekek 42 százaléka már most is szegénységben él.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalók értelmileg sérült gyerekeket használtak ki

Pénzért telefon-előfizetői szerződéseket köttetett értelmileg sérült gyerekekkel egy ötfős társaság. Tovább olvasom