Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

MSZP: a ˝tolvaj kormány˝ ellopja a fiatalok jövőjét

Az MSZP szerint a "tolvaj kormány" a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások "lenyúlásával" és a pályakezdők számára kedvezőtlen adórendszerrel ellopja a fiatalok jövőjét.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a tolvaj kormány lenyúlja" a magánnyugdíj-megtakarítások eddigi összegét, és a megtakarítások reálhozamának egy részét is. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Selmeczi Gabriella, a kormány nyugdíjvédelmi megbízottja előző nap bejelentette: adózniuk kell az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőknek a magán-nyugdíjpénztári reálhozam után. ˝

"Selmeczi Gabriella bebizonyította, hogy nem ért a nyugdíjrendszerhez. Bebizonyította (...) azt is, hogy nem tudták, kell-e adózni a jövedelem után" - mondta Török Zsolt. A szóvivő arról is beszélt, hogy a fiatalok járnak a legrosszabbul a kormány intézkedéseivel. Õket sújtja leginkább a személyi jövedelemadó (szja) rendszerének átalakítása is. Török Zsolt szavai szerint "a tolvaj kormány" az új szja révén a szakképzett pályakezdőktől 11 ezer forinttal több adót szed be havonta, hogy ezzel "Orbán Viktor és társai bevételeit növelje", a diplomás pályakezdőket pedig havi 10 ezer forinttal rövidíti meg.

Mint mondta, ez is a szombaton bejelentett petíció megindítására sarkallta a pártot, amely arra kívánja felhívni a kormány figyelmét, hogy "nem tehet meg mindent, nem foszthatja ki Magyarország polgárait". Az "Időben szólunk" című petícióról az MSZP budapesti nagygyűlésén beszélt Mesterházy Attila pártelnök. A dokumentum "az Alkotmánybíróság jogkörének megsértéséről, az elbocsátásokról, a kiskeresetűeket hátrányosan, a gazdagokat előnyösen érintő adórendszerről, a devizahitelesek megsegítésének igényéről és a magántulajdon sérthetetlenségéről szól" - tájékoztatott az MSZP szóvivője.

Olvasóink írták

  • 12. gjozsi88 2010. november 29. 17:17
    „poto!
    Látom téged a tények nem érdekelnek....nem a szocik adósították el az országot, ugyanis az adósság 3/4 része magánszektor adósság....demokráciában mindenki önálló döntéseket hoz és nem illik ezt másra kenni!”
  • 11. poto 2010. november 29. 17:03
    „Patriot

    Igazad van.
    Ettől függetlenül ez nem jogosítja fel a jelenleg hatalmat gyakorlókat,hogy ezt a jövőben is lehet így legálisan folytatni.
    Semmi konzultáció a szakértőkkel csak lopjunk mi is mert az előző időszakban is loptak?”
  • 10. gjozsi88 2010. november 29. 16:17
    „elihu!
    Gondoltam, hogy nem fogjátok érteni...!
    Amit állitottam, hogy azért a hitelért amit más vett fel, azt az államon számonkérni, butaság!
    Ha te veszed fel a hitelt akkor te tartozol és nem más....!
    Ha bemész az egyik bankba hitelért és nem adnak (ez az állampapir piac, mert ott nem fogyott a magyar értékpapir, ami ugyan olyan adósság) emiatt bemész a másik bankba ahol adnak, ...akkor te nem két adósságot vettél a nyakadba!”
  • 9. Csetneky 2010. november 29. 15:32
    „Teljesen igazat szól a Szarházy, csak rossz időben. Ezt 2002-től kezdve kellett volna hangoztatni!”
  • 8. Stickers 2010. november 29. 15:29
    „elihu, a maszopod meg folytatta azt, amit a fideszed abbahagyott 2002-ben és így tovább vissza lehet menni Antallig, akinek a vezérkos hű csatlósa volt. Bárhogy is nézzük ez az idegbeteg minden probléma forrás az elmúlt 20 évben.”
  • 7. fióka 2010. november 29. 12:32
    „MSZP: a ˝tolvaj kormány˝ ellopja a fiatalok jövőjét--->na ez a tipikus bagoly mondja verébnek.”
  • 6. elihu 2010. november 29. 12:25
    „Nem a ..idesz lopta el, ő csak folytatta azt a rabló munkát amit a maszop elkezdett.
    Józsika! Majd magyarázd meg a bankoknak is, hogy ha felveszel hitelt az igazából nem adósság, mivel csak a villanyszámlát akarod kifizetni belőle! Persze aki a propagandát fújja... <moderálva..>”
  • 5. gjozsi88 2010. november 28. 17:52
    „még annyit:
    Juniusban a Viktor azzal indokolta az IMF szükségtelenségét, hogy stabil a gazdaság, a költségvetés...azaz akkor még meg volt!”
  • 4. gjozsi88 2010. november 28. 17:46
    „Patriot!
    Az adósságról azt tudjuk, hogy 3/4 része magánszektoré...többek közt 8700 milliárd a lakosságé, akik a Viktor merjetek álmodni retorikájának köszönhetően a 2000-ben alig 1000 milliárdos adósságát mára 8700 milliárd főlé tornázta!
    Az IMF hitel, nem többlet adósság, az a pénzpiacon nem forgó állampapirok helyett van....talán feltünt, hogy a 19 milliárd IMF hitel ellenére nem nött az adósság állományunk állami szektor része, a költségvetési hiányunk csökkent!
    Persze aki a propagandát fujja....?”
  • 3. Patriot 2010. november 28. 17:41
    „Elloptátok ti már az ükunokátok jövőjét is, mocskos gazemberek!
    Eladósították úgy az országot, hogy hat emberöltő alatt sem lesz visszafizetve az IMF hitel, remélem a következő az lesz mikor a vagyonotokat államosítja a FIDESZ kormány!”
  • 2. Patriot 2010. november 28. 17:41
    „Elloptátok ti már az ükunokátok jövőjét is, mocskos gazemberek!
    Eladósították úgy az országot, hogy hat emberöltő alatt sem lesz visszafizetve az IMF hitel, remélem a következő az lesz mikor a vagyonotokat államosítja a FIDESZ kormány!”
  • 1. Primax 2010. november 28. 17:06
    „"...a ˝tolvaj kormány˝ ellopja a fiatalok jövőjét..."
    Ez igaz.
    Szóról szóra.
    Ekkora böszmeséget még a szocik sem csináltak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halott magzatot találtak egy kukában

Halott magzatot talált Cegléd belterületén egy hajléktalan egy kukában vasárnap reggel. Tovább olvasom