Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

MSZP: a kormány őszintén mondja el, hogy megszorításra készül!

Az MSZP szerint a kormánynak a magyar közvélemény elé kell állnia, és őszintén el kell mondania, hogy drasztikus megszorításra készül - olvasható a párt által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Orbán Viktor miniszterelnök 2010 szeptemberében arról beszélt, hogy "nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások". Azonban a tények világosak: az Orbán-csomag 200 milliárd forintot von el az állami munkahelyteremtésre szánt összegből, összességében 120 milliárd forinttal drágítja a gyógyszereket, 129 milliárd forinttal csökkenti a nyugdíjakat, és 60 milliárd forinttal teszi drágábbá a tömegközlekedést - írta Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője.

Hozzátette: a veszteséglista az önkormányzatokkal, az iskolákkal és az egészségügyi intézményekkel folytatható.

Az ellenzéki politikus szerint az utóbbi időben látott "ál-elszámolási kampányokkal és egyéb látványpolitikai elemekkel" folytatott kormányzás nyilvánvalóan a valóság elfedésére irányult. Annak a valóságnak az elfedésére, amely a folyamatosan növekvő munkanélküliségről, a rosszabbul élők egyre nagyobb tömegéről, a szociális rendszer fokozatos lebontásáról szól - olvasható a közleményben.

"Itt az idő tehát a magyar közvélemény elé állni és őszintén elmondani: ami itt készül, az bizony erőteljes és nagyon drasztikus megszorítás" - írta Szekeres Imre.

Olvasóink írták

  • 6. machers 2011. április 30. 09:57
    „2. Csetneky 2011.04.27. 15:03
    Remélem egyetértünk abban, hogy hozzászólásodban az "MSZP" helyére a "FIDESZ" nevet is írhatjuk!”
  • 5. machers 2011. április 29. 20:57
    „1. pozdorja 2011.04.27. 10:19
    Segíts kérlek! Mit jelent az, hogy "strukturális átalakítás"?”
  • 4. Stickers 2011. április 29. 15:07
    „Miért a másik oldal talán tudja? Hátrább az agarakkal <moderálva>”
  • 3. verembele 2011. április 27. 16:43
    „Tisztelettel: Eme cikk értelmében és az eddigi hozzászólások (mind a kettő) tekintetében Hofi jut eszembe.
    Bocsánat, hogy utánozom: " A dolgokról a dolgozónak el kell mondani az igazat - a feléről - de ne tudjon többet az egyharmadánál" valahogy így.
    Ő nem nyert választásokat, mert nem is indult, pedig ennyi ésszel és még humorral megáldva, nálam bizton nyerő lenne, már csak azért is.
    Üdv.”
  • 2. Csetneky 2011. április 27. 15:03
    „Az Mszp egyáltalán ismeri az "őszinte" szó jelentését? Nem valószínű, de ha mégis, akor azt viszont jól látják, hogy másoktól kérik, mert saját maguk képtelenek az őszinteségre. Ezt bizonyították éppen elégszer és ezért minden épeszű ember tudja.”
  • 1. pozdorja 2011. április 27. 10:19
    „Az MSZP csak ne beszéljen őszinteségről! Sőt, ne is gondoljanak rá!
    Megszorítás meg nem lesz! Strukturális átalakítás lesz. Aki nem tudja ez mit jelent, az most született.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány 1 milliót ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére

Gyurcsány Ferenc egymillió forintot ajánlott fel a gyöngyöspatai romák segítésére; a volt… Tovább olvasom