Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

MSZP - A megújításról és a jövőről tárgyalnak

A választmányi ülésen résztvevők még mindig tárgyalnak a párt ideológiai alapelveiről, a párt megújításáról és jövőjéről.

Az MSZP választmánya döntött a párt 2011-es költségvetési irányelveiről - mondta Simon Gábor, a párt választmányi elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Hozzátette: a párt tényleges költségvetéséről való döntést a második negyedévben hozzák meg.

Mint mondta, a választmányi ülésen résztvevők még mindig tárgyalnak a párt ideológiai alapelveiről, a párt megújításáról és jövőjéről.
Ez azt mutatja, hogy egy szellemi pezsgés indult meg a párton belül, választmányi keretek között - tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva a választmány elnöke közölte: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nem jött el a választmányi ülésre, annak ellenére, hogy meghívást kapott.

Elmondta, hogy Mesterházy Attila, a párt elnöke pedig azért nem volt jelen az ülésen, mert tudomása szerint az Amerikai Egyesült Államokban van.

Simon Gábor a választmányi ülésen elhangzottakról elmondta: Balogh András elnökhelyettes azt hangoztatta, hogy a Fidesz igazi természetét az egykulcsos adórendszer mutatja meg, a többi, szavai szerint "csak populizmus".

Lendvai Ildikó, a Programtanács elnöke pedig azt mondta, a Programtanács az MSZP-ben olyan, mint a GPS az autóban - tette hozzá Simon Gábor.

Kiemelte, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban Magyarország a nemzetközi figyelem középpontjába került, mint az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő ország. Véleménye szerint ez a figyelem nagy sikereket és még nagyobb "blamázsokat" okozott.

Európában nem szokás az a felvetés, hogy a hatalom kontrollálja a nyilvánosságot - jelentette ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos vasúti gázolás

Halálra gázolt egy 50-60 év körüli férfit egy vonat szombat délután a főváros XVII. kerületében Tovább olvasom