Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

MSZP-s népszavazás a magánnyugdíjakról

Népszavazást kezdeményez az MSZP a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt.
Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: egy-egy "fiatal munkavállaló" elnökségi tag összesen három kérdést adott be az Országos Választási Bizottsághoz.

Harangozó Tamás azt kérdezné meg: "Egyetért-e ön azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonathatja el?"

Kunhalmi Ágnes arról kérdeztetné meg az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat törvény nem módosíthatja - még időlegesen sem - nyugdíjjárulékra.

Szabadkai Tamás kérdése pedig úgy szól: "Egyetért-e ön azzal, hogy az egyének magán-nyugpénztári tagdíjait kizárólag az általuk kiválasztott magánnyugdíjpénztár kezelheti?"

A pártelnök a kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy "itt és most" akarnak megálljt parancsolni a kormány agresszív politikáját, de ezt a parlamentben nem tudják megtenni.
Mesterházy Attila példátlannak tartja, hogy a kormány lenyúlja a fiatal munkavállalók megtakarításait, ráadásul azt sem mondja meg, hogyan adja vissza ezt a pénzt.
Kiemelte: a magán-nyugdíjpénztári rendszerben mindenki látja, hogy mennyi megtakarítása van, a pénz örökölhető és egy összegben fel is vehető. A pártelnök ezt átláthatóbbnak tartja, mint az állami nyugdíjrendszert.
A szocialista politikus példátlannak nevezte, hogy az állam "ilyen durván, a jogbiztonságot veszélyeztető módon" avatkozik be a nyugdíjrendszerbe.

420 milliárd az államkasszába

Mint arról korábban a kisalfold.hu beszámolt, a kormány idén és jövőre 420 milliárdos bevételre számít a magánnyugdíjpénztári befizetésektől.

Kifogásolta továbbá, hogy a kormányzati politikusok részéről kaotikus nyilatkozatok hangzanak el.
Kérdésre válaszolva közölte, jogászokkal is konzultáltak a kérdéseikről, és remélik, hogy ezek közül legalább egyet elfogad, azaz népszavazásra bocsáthatónak talál az OVB.
A pártelnök ismét felszólította a kormányt arra, hogy vonja vissza a magán-nyugdíjpénztári befizetésekre vonatkozó törvénymódosításokat.

Ez történt eddig a magánynyugdíjak körül az elmúlt napokban >>


Az MSZP hivatalos közleménye

"Az MSZP eddig is határozottan jelezte, hogy nem ért egyet a Fidesz-KDNP kormány tervezetével, mely szerint a magánnyugdíjpénztári megtakarításokra rá akarja tenni a kezét. A 14 hónapos elvonás közel 3 millió ember megtakarítását, magántőkéjét venné el a tulajdonosok megkérdezése nélkül.

Sokan azzal a félreértéssel közelítenek a magánnyugdíjpénztárakhoz, hogy azok multinacionális vállalkozások, holott ez közel 3 millió ember magánvagyona, amit egyes cégek kezelnek. Erre a magántőkére akarja rátenni a kezét a Fidesz-KDNP kormány a tulajdonosok megkérdezése nélkül. Az MSZP a demokratikus értékek és a magánvagyon védelmében népszavazást kezdeményez. A kérdéseket az MSZP három fiatal, magánnyugdíjpénztári megtakarításokban érintett politikusa tette fel: - Egyetért-e Ön azzal, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonhatja el? Harangozó Tamás elnökségi tag - Egyetért-e Ön azzal, hogy a magánnyugdíjpénztári tagdíjat törvény nem módosíthatja - még időlegesen sem - nyugdíjjárulékra? Kunhalmi Ágnes elnökségi tag - Egyetért-e Ön azzal, hogy az egyének magánnyugdíjpénztári tagdíjait kizárólag az általuk kiválasztott magánnyugdíjpénztár kezelheti? Szabadkai Tamás alelnök A fenti három kérdést az MSZP már elküldte az OVB számára, hogy mihamarabb népszavazással dönthessenek a nemzet polgárai a saját megtakarításaikról, magánvagyonukról."

Olvasóink írták

162 hozzászólás
  • 162. gjozsi88 2010. október 26. 19:46
    „Abrafax!

    "Szerinted a nálunk fejlettebb országokban mindenki nagyvállalatnál dolgozik? "

    Nem, de az arányok mem a miénkhez hasonlóak!
    Egyébbként mindenki kis cégként kezdte és mindent megtett, hogy multi legyen belőle!
    Miért?
    Mi miért nem ösztönözzük a naggyá válást, ahelyett, hogy a hatékonytalanságot konzerváljuk!

    "A nyugdíjbiztosító rizikója az, hogy tovább élsz mint a statisztika indokolná, és így többet fizet ki, mint amennyit bevett! Vagy állítsa a kifizetést egy fix időpontban? Mert abban nincs rizikó!"

    Az állami hasonló problémáhhal küzd!
    Ráadásul nincs tartalékalapja!
    Amikor nyugdijba mész tudod, hogy mennyi a megtakaritásod és ebből mire számithatsz!
    Az államinál semmit nem tudsz!
    Ezt bizonyítja a korhatár emelés a 13. havi elvétel, a kormány függő emelés...stb!

    "Minden mást már leírtam egyszer."

    amit tényekkel (eurostat ,MNB adatokkal) megcáfoltam..., de Te fujod a jobboldali propagandát!
    Talán feltünt, hogy az IMF, akiről a Matolcsy azt mondta, hogy stratégiai partner lesz, erősen kételkedik a kormány intézkedéseinek a jobbitó hatásai tárgyában...!
    Arról nem is beszélek, hogy fogalmad sincs, hogy milyen a magánpénztár, ha biztosítási matematikát keresel benne, ahogy a GATT vámegyezményről sem hallottál, ha az ellenőrzésben látod a hibát a keleti termékek tekintetében!
    Persze a másikat lenézni azt tudnátok...!
    Ahhoz tájékozottság kellene....!
    Nem véletlen hogy a jobbik bázisa a legiskolázatlanabb, utána következik a Fidesz tábor!
    Csak halkan jegyzem megf, hogy szoci politikusok sorban nemzetközi szervezetek felelős vezetői lettek , fideszes kormánytagokat sehova sem hívták!
    Vajon miért?”
  • 161. Abrafax 2010. október 25. 18:53
    „Szerinted a nálunk fejlettebb országokban mindenki nagyvállalatnál dolgozik? Az aranyhal szerint pedig a világ negyven literes és fekvő hasáb alakú.
    A nyugdíjbiztosító rizikója az, hogy tovább élsz mint a statisztika indokolná, és így többet fizet ki, mint amennyit bevett! Vagy állítsa a kifizetést egy fix időpontban? Mert abban nincs rizikó!
    Minden mást már leírtam egyszer.
    "Demokráciában mindenkinek joga hülyének lenni!"
    Látod, mégsem jár rád olyan rossz világ!”
  • 160. gjozsi88 2010. október 25. 18:25
    „Abrafax!
    Nyugat európának ausztria a keleti része...!
    Arra a kérdésre, hogy a világ kis cégei miért törekednek multivá válni, nincs érdemi válaszod.., pedig ennek oka van, mégpedig a tőke erő és az ebből következő hatékonyság!
    "Az elmúlt nyolc év minden területen szétverte a hatósági kontollt."
    Ez miben nyilvánult meg?
    A felderítési statisztikák folyamatosan javultak!
    Ráadásul a fejletlen, fejlödő országok vámmentességet és vámkedvezményeket élveznek , aminek hatósági ellenőrzése, kontrollja csak azt tudja megállapitani, hogy vámmentesen, kedvezménnyel jöhet be az országba!

    "- A biztosítás örökölhetőségének ára beleszámolódik a teljesítési összegbe, lévén az számítható rizikó. Teljesen más tétel, mint a kezelési, számlavezetési, stb költség. 2bitesre fordítva kb. ennyi."

    Drága bogaram!
    Itt nincs kockázat közösség, egyéni számlavezetés van és egyéni befizetésének vagyonkezelése, melynek ,ahogy a bankban az idő elötti betét felmondásnak létezik költsége, de annak levonásával együtt is több marad, mint az állami nyugdij alapján, ugyanis ott semmi sincs!

    "Nyilvánvalóan egyszerűbb Járaira mutogatni, miután megtörtént a baj, mint formányon figyelni a történéseket és beavatkozni kedvezőtlen folyamatokba. Az, hogy minden otthonteremtésbe beruházott forint két forintnyi bevételt hozott, nyilvánvalóan érdektelen, ugye? Nem ettől ürült ki a kassza, "

    Hogy lehet jogállamban beavatkozni egy magánszerződésbe, ugyanis a bank és az állampolgár kötött szerződéseket!?
    Demokráciában mindenkinek joga hülyének lenni!
    Egy módon lehetett volna beavatkozni, hogy nem kellett volna erösen tartani a forintot és nem érte volna meg a devizahitel!
    Talán emlékszel, a Gyurcsányt hogy lehurrogtátok, mikor azt mondta, hogy beledöglünk az erös forintba!
    Ez pedig a nemzeti bank kompetenciája ha tetszik neked, ha nem!

    Az otthon teremtés hozott bevételt, addig mig épült, mivel ezután évtizedekig fizetik a törlesztő részletet, ez a mennyiség a jövedelem elkölthető tételét csökkenti, ezért folyamatosan kevesebbet kell gyártani, mert a jövedelmek jelentős része törlesztésre fordítódik és nem tud ugyanannyi most termelt árut vewnni, mint amikor még nem volt hitele!
    Ebből következik, hogy csökkent a termelés, csökkent az állam bevétele, miközben a kiadási oldal folyamatosan növekedett!

    Hogy a Hagyó és a többiek, akikrőlk még egy vádirat sincs?
    Segítek !
    Papcsák aki fideszes biztos azt mondta, hogy a szocik okozta kár az elmúlt 8 évben több tizmilliárd forint!
    Én nagy vonalú vagyok, legyen 100 milliárd 8 év alatt!
    Ez áll szemben az évente 15 000 milliárdos költségvetéssel!
    Nem nehéz kiszámolni, hogy abból a 100 milliárdból ami 8 év alatt jött össze- erre még nincs itélet, tehát nem biztos hogy loptak-évente 15 000 milliárdot osztunk el!
    Ezekből a pénzekből nem oldassz meg semmit, ezek nélkül is tól magas az ujra osztott mennyiség!
    Ugy hogy jobb ha elfelejted a jobboldali agy mosó retorikát és próbálj matematikus lenni, mert csak duma, hogy értesz hozzá...!”
  • 159. Abrafax 2010. október 25. 16:51
    „- Csak Te és a szocialista elvbarátaid taposnak a KKV-kon, nálunk szerncsésebb országokban azok adja a gazdaság gerincét! Nézzél már körül csak itt a nyugati határszélen: az egy Audin kívül a határszélnek se az osztrák, se a magyar oldalán nem multik adják a termelő cégek derékhadát!
    A vám- és adócsalőkat, az újracsomagolt gagyit nem az aláfirkantott nemzetközi szerződések, hanem hatékonyan működő ellenőrzés tartja távol. Az elmúlt nyolc év minden területen szétverte a hatósági kontollt.
    - A biztosítás örökölhetőségének ára beleszámolódik a teljesítési összegbe, lévén az számítható rizikó. Teljesen más tétel, mint a kezelési, számlavezetési, stb költség. 2bitesre fordítva kb. ennyi.
    - Nyilvánvalóan egyszerűbb Járaira mutogatni, miután megtörtént a baj, mint formányon figyelni a történéseket és beavatkozni kedvezőtlen folyamatokba. Az, hogy minden otthonteremtésbe beruházott forint két forintnyi bevételt hozott, nyilvánvalóan érdektelen, ugye? Nem ettől ürült ki a kassza, hanem attól, hogy népszerűséghajhász politikai célokra lett elverve az előző évek megtakarítása.
    - Ezt az egy főre jutó diplomás- ,kórházi ágyas dolgot gondold át még egyszer, mert szimplán hülyeség!
    Pazarló rendszer van elég, de Hagyó, Hunwald, Bakonyi már börtönben van, idővel sor kerül a többi nokia-dobozosra is.”
  • 158. gjozsi88 2010. október 25. 15:45
    „Abrafax!
    A világon minden multi kis cégként kezdte és mindent megtett, hogy a lehető legrövidebb idő alatt multi legyen belőle!
    Szerinted miért?
    Mert a világon mindenki tudja, hogy a leghatékonytalanabb működési forma a KKV szektor!
    Miért kellene pénzt beleöntve konzerválni a hatékonytalanságot?
    Egyébbként a távol keleti gagyi legálisan nem vámmentes, az, hogy olcsóbb, még igy is?
    Mert olcsóbban állitják elő!
    Csak addig volt vámmentes, mig fejletlen országból érkezik, de ezt nem mi, hanem a GATT nemzetközi vámegyezmények szabályozzák!

    "Nem a hasamra ütöttem, csak van némi ismeretem a biztosítási matematikáról."
    Csakhogy a kezelési költségnek köze nincs a biztosírtási matematikához...!

    "5. Szerinted Mo.-n kívül készpénzből építkeznek? (Ne gyere a svájci frankkal, azt Medgyessyék sara"
    Tényleg!
    Mert a fideszes költségvetésből finanszirozott kamattámogatását a hiteleken épülő gazdaságpolitika -alább általam vázolt okok miatt- nem lehetett tovább finanszirozni!
    Mennyi lenne a költségvetés hiánya, ha a kamattámogatást fenntartottuk volna?
    Egyébbként a svájci frank hitel a kamattámogatás megszüntetése után a Járay vezette jegybank erösen tartott forintja miatt terjedt el!
    A kamattámogatás visszavétele nem kellett volna követni egy deviza adósodásnak, ha mestewrségesen nem tartják erösen a forintot!

    "Ha az államnak nem kell hitelt felvenni nyugdíjcélra, mert az MNY-befizetésekből fedezi, akkor nem bocsájtja ki azt az állampapírt, amit a MNYP egyébként megvenne! Az érvelésed omlik össze, nem az állampapírpiac!"

    Mivel azonnal el is költi ezeket a pénzeket, nem képez tartalék alapot!
    Ahhoz, hogy a állami rendszer fennnt tartható legyen az 1 millió új munkahely mellett újabban kell 1 millió gyerek is, mondta Viktor..!
    Csak ennek semmi biztosítéka nincs, csak igéret!
    Mi lesz ha nem lesz?
    Akkor nem lesz elég szidni a Viktort!
    Egyébbként nem kellene hitelt felvenni, mert egy csomó pazarló rendszerünk van, amit szerkezeti reformokkal átalakitva képesek lennénk előtakarékoskodni, ami a 20 év múlva könnyít jelentősen a gazdaság terhein!
    Tudod a használhatatlan ingyen diploma, a világon legtöbb egy főre jutó kórház, egészségügyi intézmény, kórházi ágy, utazási kedvezmény, különbötző támogatások..!
    Azaz a GDP legnagyobb arányban mi osztunk vissza!
    Tehát fedezet lenne!
    Arról nem beszélve, hogy nem kellene a gazdagoknak adót csökkentve csökkenteni a költségvetés bevétekli oldalát!”
  • 157. Abrafax 2010. október 25. 13:32
    „Jocó, harmatos virágszál!
    1. Már leírtam olvasd el.
    2. Erről nem téged kérdeztelek, hanem comentet.
    3. Ha az elvtársaid nem akadályozzák meg egy életképes hazai középvállalati szektor létrejöttét, (tudod, duális gazdaság versenyképes multikkal, versenyképtelen, belföldre termelő kisvállalkozásokkal, közte semmi), nem nullázzák le a hazai gyártók érdekvédelmét, nem nyitnak meg minden kaput a távol-keleti, vámkezeletlen gagyi előtt, nem lenne miről vitázni. Ugyanis ebben kutya nagy versenyhátrányban vagyunk a szomszédainkhoz képest.
    4. Nem a hasamra ütöttem, csak van némi ismeretem a biztosítási matematikáról.
    5. Szerinted Mo.-n kívül készpénzből építkeznek? (Ne gyere a svájci frankkal, azt Medgyessyék sara)
    6. Ha az államnak nem kell hitelt felvenni nyugdíjcélra, mert az MNY-befizetésekből fedezi, akkor nem bocsájtja ki azt az állampapírt, amit a MNYP egyébként megvenne! Az érvelésed omlik össze, nem az állampapírpiac!”
  • 156. gjozsi88 2010. október 25. 09:34
    „Abrafax!

    De ez a hölgy csodák-csodája csak a döntés után világosodott meg és kezdte támogatni az önkéntes pénztárrá alakulás támogatását...!
    A kérdés az volt, hogy eddig miért nem volt ilyen javaslata, az első Orbán kormány miért nem alakitotta át?

    "Tudtommal az önkéntes MNYP díjait nem az APEH szedi, a kérdés arra vonatkozott és nem Neked szólt."
    De nem is az önkéntes befizetéseit veszi el a kormány, tehát nem erről szól a vita!
    Ezért nem is keverem!

    "Hogyan lesz több munkahely, ha Tescóban több szlovák tej és kínai csavarhúzó fogy?"
    Miért fogy a szlovák?
    Mert olcsóbb...!
    Ahhoz, hogy a miénk olcsóbb legyen olcsóbban kellene előállitani , amit leginkább a közterhek csökkentésével tudsz elérni, aminek fedezetet kell teremteni a költségvetés kiadási oldalán is!
    Arról nem beszélve, hogy a szja módosítással nem kellene a tényleges fogyasztó kisember adóját növelni, azaz az elkölthető jövedelem nettóját csökkenteni!
    Mert az történik!
    Az 1%-os adócsökkentés 100 000 ft esetében eredményez 1300 ft körüli adócsökkentést, miközben az adójóváirás 15 000 ft-ról 12 000 ft-ra csökkentéssel 3000 ft-ot elvesz!
    Azaz minusz 1700 ft a szaldó, ugyanis gyerek kedvezményt a társadalom aktiv korosztályából (40-44 év munkaviszony alatt) csak fele ideig (20-22) évig nevel gyereket, a többi rosszabbul jár 240 000 bruttóig, ami a fogyasztásból vesz el és az olcsóbb import felé tereli a vásárlókat!

    "Szerinted az örökölhetőségnek nincs ára, az ajándék? Megsúgom: a befizetésed 2 és 5% közötti összegbe kerül az opció."

    A hasadra ütöttél?
    Egyébbként az örökség 2-5% csökkenéssel szemben- ha elfogadjuk a verziodat- egyébbként a banki kifizetések esetén is csupán 2-5 ezrelék költségről beszélünk, nem gondolom, hogy ennek 100 szorosa lenne- a tóbbi része kifizetésre kerül az örökösnek, mig az állami elvész!
    Tehát ez is egy rohadt gyenge érv!

    "1998-2002 között átlag 3-4%-kal nőtt a gazdaság, miközben ugyanannyival csökkent az államadósság."

    Hát ez nem egészen igy van!
    Ugyanis a Gazdasági növekedés alapja a hitelekre épülő gazdaság politika-ugyanis a 400 000 lakást nem kp-ra vették az emberek-mivel akkor gyártották ezért volt fogyasztás, amiből nött a GDP, többlet bevétele lett az államnak és ezért csökkent a hiánya!
    De nem abszolut értelemben, mert valójában 3000 milliárddal nött, hanem a hiteleken alapulva növekvő GDP -hez viszonyitva!
    Ugye érthető a különbség!
    Mivel az emberek csak egyszer vettek lakást egyszer épitették meg, a növekedés egyszeri volt, az állami bevételek is egyszeriek voltak, ezért az ebből finanszirozott kamattámogatások is fenntarthatatlanok és mivel a törlesztőrészletek évtizedekig nyomják a jövedelmeket, ami az ezután gyártandó termékek megvásárlása elöl vesznek el forrásokat a bekövetkezett resszeció előidézője volt!

    "Végül egy kérdés: a Te nyugdíjad egészen véletlenül nem 100%-ban állami?"

    Nem mert aktiv vagyok és azt tudom, hogy 20 év múlva amikor az akkori gazdaság demográfiai helyzete sokkal rosszabb lesz, mint most, amikor már most nehéz kifizetni a nyugdijakat-miközben a más pazarló rendszerekben szórjuk a pénzt és nem akarjuk átalakitani-ráadásul a vetélytársaink pillanatnyi elönyökért nem fogják eldobni ezt a rendszert verseny elönybe kerülnek velünk szemben és a 25% nyi-val kevesebb pénzt kell kivenniük a gazdaságukból, oda fog menni a munkahely még tőlünk is!
    Ez tovább rontja a helyzetet!

    "Szerinted az MNYP miben tartja a pénzedet, trezorban? Nem, a piacon forog, és jórészt magyar állampapírban van. Dereng az összefüggés?"

    Igen!
    Ez bizonyítja, hogy a magánpénztári befektetés nem tünhet el, ráadásul itt van tőke felhalmozás, mig az állami nyugdij ki van szolgáltatva a mindenkori gazdaságnak!
    De ugye nem azt akarod monbdani, hogy a magánpénztári befektetett állampapir kötelezettségét is hasonló módon képes kezelni az akkori kormány, mint a nyugdijakét?
    Mert akkor felhívom a figyelmed, hogy az az egész állampapir piacot megingatja, ami beláthatatlan, mert a tőke el kezd menekülni, mig az állami nyugdij csökkentés pár millió embert érint!
    Ugye érthető a különbség?”
  • 155. coment 2010. október 24. 19:16
    „145 Abrafax.
    Onnan tudom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr kijelentette, hogy többé nem utalják az APEH-hoz beérkező, mnyp-nak címzett befizetéseket. Ekkor felhívtam egy megyei APEH központban dolgozó ismerősömet és tőle tudom, hogy az önkéntes is rajtuk keresztül utalódik, és mivel a miniszterenök úr ugy nyilatkoztatta ki, hogy semilyen átutalás nem lesz, így ők a további utasításig úgy értelmezik, hogy az önkéntes sem mehet. Erre vonatkozólag még nem kaptak semmiféle hivatalos végrehajtási utasítást, de egy hónap múlva meg tudom majd neked mondani, hogy megérkezett-e az enyém vagy nem.
    A jóljárás lehet hogy relatív fogalom, de az értékállóság nem az. Egy biztos, hogy a 80% az nem 60%. Ezt miért hallgatják el, amikor az állami nyugdíjat értékállóként favorizálják? Ez hazugság! Vagy hogy is fogalmazott Gyurcsány? A részleteket nem fejtik ki teljes egészében:)))
    "Most szükséges, de ha nem lett volna görög válság".....
    Ez aztán a magyarázat?)
    És, ha lesz Ir válság vagy Spanyol válság, vagy nem fogja tudni tartani jövőre a 2,8%-ot akkor mihez fog nyúlni a kormány? Először a bankbetétemhez, aztán nem engedi a banknak tovább utalni a fizetésemet??? :D”
  • 154. nagyfulesbagoly 2010. október 24. 19:10
    „jocóó
    Csinálj legalább 5 gyereket,ha 1-2 eltart vénségedre akkor jól jártál!
    De egyre vigyázz, ne kezdj el nekik számolgatni mint itt ,mert lehet,hogy elásnak a kert végébe.
    Te még a gumityúkot is megfosatod ezzel a dumával komám!”
  • 153. Abrafax 2010. október 24. 18:01
    „Javítás az előzőhöz: a KIFIZETÉSEK 2-5%-ba kerül az örökölhetőség, tehát annyival alacsonyabb a havi magánnyugdíj.”
  • 152. Abrafax 2010. október 24. 17:59
    „Olvass többet, írj kevesebbet. Jóformán az összes állításod hamis. Íme a tények:

    A szakértő egy hölgy volt, keresd meg és hallgasd meg. Nagy barátja a MNYP-aknak.
    Az MNYP-rendszer akkor működne 12 éve, ha egyszerre mennének a ki-és befizetések. Kifizetés még nem történt.
    Tudtommal az önkéntes MNYP díjait nem az APEH szedi, a kérdés arra vonatkozott és nem Neked szólt.
    Te láthatóan kevered az amerikai egészségbiztositást a nyugat-európai nyugdíjbiztosítással. Ember, az két különböző kontinens!
    Hogyan lesz több munkahely, ha Tescóban több szlovák tej és kínai csavarhúzó fogy?
    Szerinted az örökölhetőségnek nincs ára, az ajándék? Megsúgom: a befizetésed 2 és 5% közötti összegbe kerül az opció.
    Nem 2004 óta szorítanak meg, hanem csak a 2006-os választások óta. Ha nekem nem hiszed, hallgasd meg újra az ősződi beszédet.
    1998-2002 között átlag 3-4%-kal nőtt a gazdaság, miközben ugyanannyival csökkent az államadósság. Tehát nem adósságból finanszírozták a növekedést.
    Szerinted az MNYP miben tartja a pénzedet, trezorban? Nem, a piacon forog, és jórészt magyar állampapírban van. Dereng az összefüggés?
    Végül egy kérdés: a Te nyugdíjad egészen véletlenül nem 100%-ban állami?”
  • 151. gjozsi88 2010. október 24. 16:47
    „abrafax!

    "A döntés másnapján MNYP-szakértő is kiállt a kötelező MNYP önkéntessé alakítása mellett (Kossuth Rádió, archivum)"

    Miután a Fidesz párt rádióvá alakitotta a Kossuth rádiót is...!
    Hol volt ez a pali eddig?
    Ugyanis 12 éve működik a rendszer...!”
  • 150. gjozsi88 2010. október 24. 16:14
    „LAZA!
    Látom tombol benned a kisebbségi érzés...!
    Hidd el megértelek!”
  • 149. gjozsi88 2010. október 24. 15:49
    „még annyit:

    "Egész Európa az alacsony születési számokkal és a sokáig élő nyugdíjasok problémájával küzd. Mindenhol emelik a korhatárokat és csökkentik a számítási alapot. Csodafegyver, főleg ennyire rövid távon nincs."

    Hosszú távon meg nem lehet, mert visszafordultunk erre a küzdelmes utra!
    A magánpénztárak visszanyerték a befektetéseik értékét reálnövekedéssel...!
    Az állami nyugdij még küzd! Emelik a korhatárt, a 13.havi sem látszik visszaadni...tologatjuk a 0,6 vagy 1% növekedést..!
    Hát ez ennyire biztos!
    Ráadásul meghalsz, az állami eltünt, a magán örökölhető!

    Felrugunk valamit azért, mert adót csökkentünk a gazdagoknak és nem vagyunk hajlandóak ésszerüsíteni az ellátó rendszereinket!
    Nálunk van az egy főre jutó legtöbb oktatási intézmény, (használhatatlan ingyen diplomákkal) egészségügyi intézmény, kórházi ágy, nálunk a legmagasabb utazási kedvezmények,leg lefedettebb tömegközlekedés a világ városok közül...stb!”
  • 148. gjozsi88 2010. október 24. 15:44
    „még annyit!

    "Egyébként Te az APEH-nek fizeted a tagdíjat?"

    Az APEH ebben a szerződésben csak a posta, ugyanis a szerződő fél a munkavállaló és a magánpénztár közt létrejövő szerződés szerint!
    Ebben nincs állam!
    Ez olyan, hogy bemegyek az állami tulajdonú postára feladom a kötelező biztosításomat, de az állam azt mondja, hogy a posta nehéz helyzetben van ezért az én befizetésemet a posta autóinak kötelezőjére használja fel!

    Ha olyan rossz, akkor miért hagynák kifutni az első évjáratot?

    " Most szükséges, de ha nem lett volna görög válság, nincsenek különadók sem, "

    Már csak azt kellene megmondani, hogy miért volt szükség a gazdagok adójának csökkentésére,ugyanis ezzel ütöttek lyukat a költségvetésben, amit be kell foltozni, mert az unió nem engedi a pazarlást!
    Ráadásul egy csomó pazarló ellátó rendszerünk van, aminek szerkezeti átalakitása, mert csak az javít a helyzeten, a mostani fünyiró elv, csak tüneti kezelés, a probléma ujra termelődik..!
    Ez az oka, hogy a Viktorka bevételt kell, hogy keressen!
    Milyen válságról beszélsz!?
    2008 -ban volt világ válság, akkor 6% felett csökkent a gazdaság teljesítő képessége, ezt a válságot a Bajnaiék ugy kezelték, hogy közben folyamatosan csökkent a hiány, most van egy 2 % körüli növekedés...!”
  • 147. gjozsi88 2010. október 24. 15:32
    „még annyit:

    A hivatkozott országok hiány növekedése a gazdasági világválság következménye!
    Ugyanis ők akkor azt az európai utat kezdték követni, amit idehaza a Viktor is akart, hogy az állam hiány növekedés terhére kezdjünk el fogyasztást ösztönözni!
    Szerencsére a Gyurcsány már akkor látta, hogy ez nem lesz járható üt, ugyanis ez nem más, mint a válságot a gazdaságból áttolták az állami szférára!
    Miután ez az orbáni ötlet, azaz európai trennd megbukott, mert az államháztartási hiányok elusztak kezdett bekövetkezni a kiadás csökkentés, amit a Gyurcsányék csináltak!
    Azaz a történelem nem az Orbánt hanem a Gyurcsányt igazolta!
    Addig, mig a hivatkozott országokban 2008 óta nött a hiány, nálunk 2004 óta konszolidálás van!
    Ez egy lényeges különbség!
    Azt állitani, hogy mindez a szocik bűne nem teljesen igaz!
    Ugyanis a Fidesz korábbi gazdaságprogramja, a GDP növekedése egy hiteleken épülő növekedés volt!
    Az ő kormányzásuk alatt csak a GDP-hez viszonyítva csökkent az adósság állomány, de abszolut értelemben 3000 milliárddal nött, mert a GDP alapja hitel volt!
    Ez a költségvetést jelentősen terhelő kamattámogatású lakáshitelekkel kezdődött, amit nem lehetett fenntartani, ezt folytatta a Meggyesi kormány a jobboldal által megszavazott közalkalmazotti bérnövekedéssel...!
    Ez mind a költségvetés hiányát erősítette meg, majd a Gyurcsánynak nem engedtünk kiadást csökkenteni...!”
  • 146. gjozsi88 2010. október 24. 15:22
    „Abrafax!
    A 25%-al kevesebbet kell kivenni, az mégis jobb, mint 100%-ot!

    "A bankszövetség az interneten szintén megtalálható elemzése a mai negyveneseknek visszalépést javasol az állami rendszerbe."
    De nem csak 40-esek pénzét zárolják, hanem minden befizetést!

    "Bajnai biztosítókká akarta átszervezni a MNYP-akat, akkor persze nem rugóztál két napig , hatvan hozzászóláson keresztül azon, mi lesz a pénzeddel."
    Ami a tőkésített életbiztosításokkal...!
    Biztositási alap ,viszont biztosítási garanciákkal!

    "zeg, amint szóba került a magánszámlás, garantált állami kamatozású "
    Az állam nem fektet be, hanem feléli ezeket a befizetéseket és annak a kockázata továbbra is fennt áll, hogy a mindenkori aktiv korosztályt terheli a nyugdij teljes összege, hiába vezeti külön számlán, az attól még fedezet nélküli kötelezettség vállalás, ennek fedezete a kifizetéskori gazdaságé!

    "Gondolkodj el azon is: vajon miért nincs Nyugat-Európában sehol kötelező MNYP, csak támogatott önkéntes?"
    De ott, ha nincs megtakarításod, nincs egészség biztosításod, akkor élj ahogy tudsz...!

    " Oké, akkor önténtes alapon huzzál a saját nadrágszíjadon, ha már a multikat, a pénzügyi szervezeteket annyira sajnálod, támogasd őket!"

    Nem én támogatom őket, hanem aki ott vásárol olcsóbban!
    Egyébbként érdekes, hogy a CBA magasabb nyereségadót fizet, mint a multi!
    Tudod miért?
    Mert a multi nagy forgalom mellett bonyolit kis nyereséget hozó forgalmat, aminek gazdaság élénkitő hatása van, ugyanis ugyanannyi pénzből több terméket veszel, vehetsz meg, azt gyártani kell, ráadásul saját költségei vannak, ugyanis saját üzletet tart fennt!
    A CBA az kiskereskedelmi partnerekkel szerződve az ily módon megnövelt kvótákkal kiharcolt árengedményt csak részben adja tovább, miközben a költséget a szerződő partnernél hagyja!
    A multik megadóztatásával a náluk megtalálható olcsóbb árakat emeltetjük meg, hogy a magyar kiskereskedelmi egységek árban vetélytársak maradhassanak!
    Ettől még nem leszt több elkölthető jövedelmed, legfeljebb kevesebbet tudsz venni ugyanazért a pénzáért!
    Ezért kevesebbet kell gyártani!
    Miközben a szja változásai során a gazdagok, akik eddig is meg tudtak mindent venni, ezután sem vesznek többet, megtakaritanak ,nem fogják növelni a forgalmat gazdaságot, miközben az átlagjövedelmüek kevesebb elkölthető nettóval rendelkeznek, ugyanis családi kedvezményt csak a 40-44 év eltöltött miunkaidőből csak 20-22 évven keresztül nevelnek gyewreket és ezt csak ők tudják igénybe venni!
    A többinek 240 000 ft-ig csökken a nettója, azaz az elkölthető pénze!
    A kormány gazdaságpolitikája a kinálatot ösztönzi, miközben export piac bővülése nem látható, a belső fogyasztás meg folyamatosan csökken...!
    Ebből nem lesz 10 év múlva 1 millió munkahely...4
    Ráadásul újabban már 1 millió gyerek is kellene ,mondta Viktor, mert a állami nyugdij kassza nem birja majd a demográfiai hullámot követni!
    Miközben az szja 3 gyerekesek számára 300 000 ft-ig csak a kétgyerekes mértékű támogatást biztosítja, azaz nem ösztönöz semmire!”
  • 145. Abrafax 2010. október 24. 14:50
    „144. coment
    1a. Az önkéntes MNYP-hoz, a harmadik pillérhez senki nem nyúl, a Te pénzed. Ha más információd van, oszd meg velem is, honnét. Egyébként Te az APEH-nek fizeted a tagdíjat?
    1b. A saját példámból kiindulva nekem pályakezdőként kötelező volt MNYP-t kötni.
    2-3 Az értékállóság és a jól-rosszul járás relatív fogalmak. Mihez képest? L(d: tokiói tőzsde, vagy az ingatlanárak zuhanása 2008-10-ben)
    ´98-ban Orbánék nem nyúltak az MNYP-rendszerhez, mert a politikus is csak annyi konfliktust vállal, amennyi okvetlenül szükséges. Most szükséges, de ha nem lett volna görög válság, nincsenek különadók sem, simán átment volna az IMF-en és az EU-n is a magasabb deficit, és lehet hagyják kifutni az első évjárat nyugdíjba kerüléséig. (98-2002-ben a körülmények is mások voltak, még az egészségbiztosítás magánosításának lehetőségét is megvizsgálták. Azóta az egész ország tapasztaltabb lett)
    Egész Európa az alacsony születési számokkal és a sokáig élő nyugdíjasok problémájával küzd. Mindenhol emelik a korhatárokat és csökkentik a számítási alapot. Csodafegyver, főleg ennyire rövid távon nincs.”
  • 144. coment 2010. október 24. 13:18
    „Uraim!
    Itt lehet büdöskomcsizni vagy fasisztázni meg mindkét oldalról agymosottazni, ezek nem érvek.
    Én politikamentesen a saját történetemből kiindulva értelmezem a dolgokat.
    6 éve dolgoztam amikor bevezették a mnyp-akat. Én minden rábeszélés ellenére az államit választottam, mert biztonságosabbnak tatottam(tartom). Senki nem kényszerített pisztollyal a taromban hogy ne abba lépjek. Az tény, hogy erős volt a propaganda a mnyp mellett és az is, hogy attól kezdve a pályakezdőknek abba kellett lépni. DE ezen nem változtatott egyik pol oldal sem, pedig ha annyira rossz, akkor 1998-ban még minimális érdeksérelmek mellett el lehetett volna törölni.
    1.,- hazugság tehát, hogy kényszerítették az embereket a mnyp-ba való átlépésre. Tény, hogy a tájékozatlan emberek átléptek, vagy jobban bíztak a mnyp-ban.
    Az állami mellett ugyanakkor kötöttem 6%-os ÖNKÉNTES mnyp számlát is. Ezt már nem járulékként, hanem az én döntésem alapján fizetem. Ennek előnye, hogy a bruttóból vonják és a hozamot 10 év után és idén is adómentesen fel tudtam venni. Most ezt az ÖNKÉNTES befizetésemet sem utalja tovább az APEH a számlámra. Mi ez, ha nem lopás?? Nem növekszik a tőkém, elmarad a hozamnövekedésem. Ellopják.
    2.,- hazugság hogy senki nem jár rosszul.
    3.,- és legarcátlanabb hazugság az, hogy az állami nyugdíj értékálló. Már leírtam, de leírom még egyszer . Jelenleg a nyugdíjszámítás alapja az átlagkereset 80%-a. 2013 jan.1-től ez 60% lesz. Ez az értékállóság?? Ezt Sijjártó és Orbán Urak nagyon jól tudják és mégis pofátlanul a szemembe mondják az értékállóságot. Azt még nem is tudjuk, hogy mennyi lesz ez a % akkor amikor majd nyugdíjba megyünk.
    A népszavazás egy hamvában halt dolog ebben a kérdésben.”
  • 143. AHA 2010. október 24. 12:21
    „Látom vannak akik látják a lényeget.

    ...és jocika ez nem te vagy.”
162 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munkaadók szerint átháríthatók a válságadók

A munkaadók szerint a normális gazdálkodás mindig igyekszik beépíteni a költségeket, így a… Tovább olvasom