Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Mr. Police: a legszebb rendőrtest

A makói nyomozó, Debreczeni Gábor a legszebb testfelépítésű rendőr a Mr. és Miss Police országos testépítő bajnokságon.

Azért kezdett el tizenhat éves korában testépítéssel foglalkozni a makói Debreczeni Gábor, mert úgy érezte, nagyon vékony. Ma harmincegy esztendős, és a legizmosabb testű rendőr Magyarországon, ő nyerte ugyanis saját súlycsoportjában, a plusz nyolcvanöt kilogrammos mezőnyben és abszolút kategóriában is a Mr. és Miss Police országos testépítő bajnokságot Kaposvárott.

A városi rendőrkapitányságon főhadnagyi rangban szolgál, és egy nyomozócsoport vezetője – a testépítő versenyre viszont nem felettesei utasítására, hanem teljesen önszántából jelentkezett. Egyébként nem ez az első sikere a sportágban: már 2003-ban és 2004-ben is második lett saját csoportjában a Superbodyn, majd kétéves szünetet követően tavaly negyedik, idén pedig harmadik helyezést ért el. Az út idáig egy saját, lakótelepi edzőteremből vezetett, ahol szaklapokat olvasgatva kezdett erősíteni. Ma már az egyik helyi edzőterembe jár, ahol egymás között megbeszélik, ki milyen módszert követ, és edző is segíti felkészülését: Tóth Zoltán, alias Tozó, a Tozó Body Formers Team alapítója. Hetente öt napot, alkalmanként másfél órát tölt itt.

A testépítés életforma is
A testépítés életforma is.


Csak csirkehús rizzsel

Megjegyzi ugyanakkor: a testépítés egyben életforma is, tehát nem iszik alkoholt, nem dohányzik, és az sem mindegy, mit eszik. Kollégái ma már meg sem lepődnek, amikor például azt látják, hogy nap mint nap csirkehúst ebédel rizzsel, minden fűszerezés nélkül. Természetesen táplálék-kiegészítőket is fogyaszt – aki komoly eredményt akar elérni ebben a sportágban, az ezt nem nélkülözheti –, ugyanakkor szigorúan csak üzletben kapható, ellenőrzött termékeket vásárol.

Felesége szintén testépítő



Arra a kérdésre, hogy izmos testfelépítése miatt bálványozzák-e a nők, szerényen azt mondja: az erősebb testalkatot kedvelőknek talán tetszik, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ahogyan ő kinéz, az inkább egyfajta testépítő-ideálnak felel meg, semmint az átlagos nők ízlésének. Egy-egy verseny után természetesen előfordul, hogy odajönnek hozzá a lányok, közös fotókat készítenek vele, és kíváncsiságból megtapintják a bicepszét – ennél több azonban sosem történik. Debreczeni Gábor ugyanis nős ember, mi több, büszke édesapa. Felesége, Edit szintén testépítő, ám nem Gábor hatására kezdte el csinálni, és nem is az edzőteremben ismerkedtek össze, hanem a kapitányságon, merthogy az is közös bennük, hogy mindketten rendőrök. Kislányukról, a 18 hónapos Anitáról azt mondja az édesapa: természetesen nem edz, de máris
nagyon izmos baba.

Jó, ha izmos a rendőr

Debreczeni Gábor felettesei, kollégái már megszokták, hogy bizonyos szempontból különc ember, ám vitathatatlanul előnye is van annak, hogy erős testfelépítésű rendőr. Ez magabiztosságot kölcsönöz a munkában neki. Nem egyszer észreveszi, hogy tiszteletet parancsoló megjelenése hatással van a gyanúsítottra. Egyébként nemcsak látszatra erős ember: a küzdősportokban is otthon van, korábban évekig kungfuzott.

Olvasóink írták

  • 4. Swani 2008. november 13. 15:33
    „Ez a steroiddal felfujt izmu rendeor nem fog sok szulinapot unnepelni!!!”
  • 3. MTT 2008. november 13. 15:29
    „Ha ez a a kedves szépfiú abbahagyná a pótszereket, leengedne, mint egy lyukas luftballon... Felöltözve izgalmasabb, mint levetkőzve. Szerintem, - persze gondolom, nem mindenkinek ez a véleménye, - az enyém ez.”
  • 2. lolita 2008. november 13. 14:35
    „Nem az en esetem az ilyen muszkli emberek,csak tudnam mi szepseg van ebben!?De milyen jo hogy nem egyformak vagyunk.”
  • 1. SAmu 2008. november 13. 13:05
    „Egészéges ez? Mindennap csirkehúst + pótszereket enni? Nem kéne zöldséget és gyümölcsöt enni a "táplálékkiegészítők" helyett?
    Mennyi a testépítők átlagéletkora?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felhívás magyarokhoz és szlovákokhoz

Magyar–szlovák régió - Mosonmagyaróvár és Somorja (Samorin) testvérvárosok. A két település… Tovább olvasom