Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mqsorkészítés a Széchenyi-palotában

Hétfőtől átmenetileg a televíziós toronyból továbbítják az MTV Sopronban készült mqsorait, miközben javában zajlik a stúdió átköltöztetése a Széchenyi- palotába. Ez azt jelenti, hogy mégsem újította meg szerződését a köztévé és a Pannon-Sopron Kft.
Oly sok ellentmondás, bizonytalanság után eldőlni látszik a soproni „televíziós küzdelem”, ugyanis a regionális stúdió hétfőtől elvben már a Széchenyi-palotából, s nem a médiaközpontból sugároz.
Azért csak elvben, mert ezekben

a napokban szerelik fel a stúdiót, számos, a gyártáshoz szükséges eszköz és berendezés már

megérkezett Budapestről

Sopronba, sőt, az ilyen helyzetben nélkülözhetetlen közvetítőkocsi

is az épület előtt áll.
Mint arról a Kisalföld többször is beszámolt, az MTV még az elmúlt év decemberében mondta fel – március 5-i hatállyal – a mqsorkészítési szerződését a Pannon-Sopron Kft.-vel. Az elképzelésük az volt, hogy bővítik saját stúdióhálózatukat, s az sem volt elhanyagolható szempont, hogy kevesebb pénzbe kerüljenek a mqsorok. A Pannon-Sopron Kft. azonban szerette volna megújítani a szerződést – akár úgy is, hogy az eddiginél kevesebbért vállalja a mqsorkészítést –, de úgy tqnik, az MTV vezetése némi hezitálás után mégis a saját stúdió mellett döntött. Február 13-án megjelent írásunkban (Fordulatot vehet a tévé ügye) Holub Katalin, az MTV szóvivője úgy nyilatkozott „a Magyar Televízió a legésszerqbb, a legjobb, a leghatékonyabb megoldást fogja választani a még folyamatban lévő tárgyalásokat követően”. Ezek szerint a saját stúdió a legolcsóbb. Döntésükben nyilván közrejátszott, hogy a városvezetés közgyqlési határozattal a Széchenyipalotát, illetve annak első szintjét ajánlotta fel térítésmentesen stúdió céljára.
Arra a kérdésre ma még nehéz válaszolni, hogy mikorra készül el véglegesen az új stúdió, de a munkatársak reménykednek, hogy a lehető leggyorsabban, és akkor talán végre nyugodtan dolgozhatnak a sok vihart megélt regionális televízióban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rákgyógyítás, egyénre szabottan

A genetikai program, melyet az osztódás során továbbad az utódsejteknek, már nem ugyanaz, mint az eredeti – mondja dr. Haracska Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Központjának főmunkatársa, a rákkutatással foglalkozó mutagenezis- és karcinogenezis-csoport vezetője. A sejt elveszti kontrollját, elkezd korlátlanul szaporodni, túlnövi a többi sejtet – s ez már maga a rákos folyamat. Tovább olvasom