Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Mozaik

asztalitenisz. NB II-es férfimérkőzésen: Sabaria ASE–Győri Elektromos I 12–6. Az első két helyezett rangadóján a jelentősen megerősített szombathelyi gárda diadalmaskodott az ezúttal nem túl jól teljesítő győri csapat felett. Győzött: Papp G. (2), Paár D. (2), Markó A, Lung D. NB III-as mérkőzésen: Turris SE Sopron I–Győri Elektromos II 16–2. A tavalyi bajnok megérdemelt és magabiztos győzelmet aratott a vendégek felett.

átadás. November 26-án 15 órától a kunszigeti sportpályán adják át a község vadonatúj műfüves pályáját, majd egy labdarúgótornával fel is avatják az új létesítményt.
kispályás labdarúgás. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának Testnevelési Tanszéke és a Fogyatékossággal Élők Sportcsoport tagjai nemzetközi labdarúgótornát rendeznek november 27-én 14 órától a győri főiskolai kar tornacsarnokában, amelyet Mikulás-ünnepség követ.
utánpótlástorna. Vasárnap öt utánpótlás-együttes – Börcs, Öttevény, Győrszentiván, Bajcs és Ikrény futballcsapatai – részvételével rendeznek labdarúgótornát Ikrényben. A csapatokban az U7-es és az U9-es korosztály képviselői lépnek pályára. Az első összecsapás délelőtt 9 órakor kezdődik.
Bowling. Mindkét soproni csapat kettős vereséget szenvedett a fővárosban, a Szuperliga legutóbbi dupla fordulójában. A Westend a Soproni Bowling Club és a Flexo Line Sopron csapatát is legyőzte. A Soproni BC-nek a Bank Bowl csapata pályáján elszenvedett veresége viszont kellemetlen meglepetés.
sportnap. Szombaton nemzetközi sportnapot rendez a Dunántúli Postás Sportegyesület a soproni MKB-arénában. A rendezvényen hét dunántúli megye 13 városának közel 400 sportszerető postai dolgozója vesz részt. Az ünnepélyes megnyitó 9.30 órakor lesz. A rendezvényen három sportágban – asztalitenisz, bowling és kosárlabda – versengenek a résztvevők. A rendezvényt a horvát fővárosból, Zágrábból érkező küldöttség részvétele teszi nemzetközivé. A versenyek a tervek szerint 10 és 17 óra között lesznek, míg az eredményhirdetés várható időpontja 17.30 óra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mikor kezdi a karácsonyi készülődést?

Tovább olvasom