Kisalföld logö

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 16°C | 27°C Még több cikk.

Morrissey: egy brit legenda Budapesten

Hétéves kihagyás után 2004-ben jelentkezett új lemezzel a legendás Smiths egykori frontembere, Morrissey. Úgy tűnik, az énekes feltámadt poraiból, hisz azóta minden évben készít egy új lemezt.
Hétéves kihagyás után 2004-ben jelentkezett új lemezzel a legendás Smiths egykori frontembere, Morrissey. Úgy tűnik, az énekes feltámadt poraiból, hisz azóta minden évben készít egy új lemezt. A legutóbbi már idei keltezésű, ennek kapcsán pedig beindult a turnézás is, melynek egyik állomása éppen Magyarország lesz. A kultzenész produkcióját a tervek szerint július 5-én tekinthetjük meg a Petőfi Csarnokban.

Stephen Patrick Morrissey 1959-ben született Manchesterben. Tehetséges művészeknél szokásos személyiségjegyei (félénkség, zárkózottság) először az írás felé vitték - ez ugye az egyetlen művészeti ág, amelynél az alkotónak nem kell közönség előtt megjelennie. Már ekkor megmutatkozott azonban vonzódása a zene iránt, ugyanis főleg zenei magazinoknak cikkezett. Debütálása énekesként a hetvenes évek végére esett, amikor is a Slaughter & The Dogs nevű punkbandával kezdett el fellépni. Ezután rövid szereplés következett a Nosebleedsben, aminek végül a gitáros Johnny Marr-ral történő találkozás vetett véget. 1982-t írunk: ez a Smiths megalakulásának éve.

A Smithsben a kevésbé sikeres punkos próbálkozások után Morrissey végre megtalálta saját hangját. Az új műfaji keretet lényegében az akkori britpop- és indie-zene adta, csak épp a Smiths mélyebb rétegek elérésére törekedett. Már első slágerdaluk, a Hand In Glove is komoly feltűnést keltett undergound körökben, de népszerűségük az évek során egyre csak nőtt. Sajátos stílusukat több tényező alakította: Morrissey összetéveszthetetlen énekhangja olyan előadói pátosszal és romantikával párosult, amelyre addig nem volt példa a rocktörténetben. Ehhez jöttek még a szinte szépirodalmi értékű szövegek, valamint az énekes szociális érzékenysége és politikai tudatossága - interjúiban is előszeretettel bírálta például Margaret Thatchert. Minden együtt volt tehát ahhoz, hogy a Smiths a nyolcvanas évek talán legjelentősebb brit zenekarává nőhesse ki magát. Ezt az ígéretet hamar be is váltották a tagok; három korszakalkotó lemezzel is jelentkeztek ugyanis egymás után: a The Smiths, a Meat Is Murder és a Queen Is Dead albumok mindegyike még ma is különleges zenei élményt jelent.

A sikertörténet azonban viszonylag hamar véget ért: Morrissey és Marr összevesztek, így a zenekar már 1987-ban feloszlott. Az énekes szólókarrierbe kezdett, melynek első állomása a még ebben az évben megjelent Viva Hate című lemez volt. Ez a korong még osztatlan sikert aratott mind a kritikusok, mind a közönség körében, a későbbiekben azonban Morrissey korántsem tudott olyan sikereket elérni, mint annak idején a Smithsszel. Népszerűségének hanyatlása egészen 1992-ig tartott, amikor Alan Whyte-tal és a korábban a Polecatsből ismert Boz Boorerrel karöltve új formációt hozott létre. A velük együtt készített lemeznek és a megfelelő marketingnek köszönhetően a Los Angeles-i Hollywood Bowlban megrendezett koncertjükre hamarabb elkapkodták a jegyeket, mint annak idején a Beatles ugyanott tartott fellépésére.

Az új banda azonban inkább csak Amerikában vált sikeressé, az angolokban, úgy tűnik, túl élénk volt még a kép a Smiths korszakalkotó tevékenységéről. A legendás zenekar rajongói körében és a koncertszervezőkben még most is él az elhatározás, hogy újra összeboronálják az egykori tagokat. Nemrég állítólag egymillió dollárt ígértek nekik, ha összeállnak egy koncert erejéig, de konkrét válasz még nem érkezett a tagok részéről. Hiába azonban a Smiths helyetti "pótkarrier", Morrissey még idei lemezére, a Ringleader Of The Tormentors-ra is olyan közreműködőket tudott szerezni, mint a David Bowie-val és T. Rexszel is együtt dolgozott Tony Visconti, vagy a western-filmzenék atyjának tartott Ennio Morricone. Már csak emiatt is érdemes lesz elmenni a júliusi koncertre - Morrissey rajongói most sem fognak csalódni.

Morrissey - Petőfi Csarnok (XIV., Zichy Mihály út 14.), július 5.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom