Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Móri ügy: kártérítési pert indított Kaiser Ede

Kártérítési pert indított Kaiser Ede a móri ügy kapcsán. Az ügyet a Szegedi Törvényszék tárgyalja.
Kártérítési pert indított Kaiser Ede a móri ügy kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a Legfőbb Ügyészség, a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla ellen, az ügyet a Szegedi Törvényszék tárgyalja.

2002. május 9-én nyolc halálos áldozattal járó bankrablás történt az Erste Bank móri fiókjában. Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek. A Fővárosi Ítélőtábla döntésével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre is emelkedett.

Kaiser Ede két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és annak az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. A bíróság 2009-ben mondta ki, hogy nem Kaiser Ede a móri gyilkos.

Kaiser Ede a Szegedi Törvényszéken indult polgári perben azt kéri, hogy a bíróság kötelezze kártérítésre az alpereseket a büntetőeljárásban emberi méltósága és jó hírneve megsértésével összefüggésben keletkezett nem vagyoni kára miatt.

A keddi tárgyaláson nem jelent meg a felperes Kaiser Ede – aki más ügyek miatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti –, ügyvédje, Dezső Antal és az első- és másodrendű alperes képviselője sem.

Pap János bíró közölte, a móri ügy kilenc doboznyi iratát csupán néhány napja kapta meg, és azok áttanulmányozásához időre van szüksége.
A bíró a tárgyalást március 20-ára napolta el, addig a felperesnek meg kell jelölnie, az alperesek pontosan mely cselekedetükkel és milyen kárt okoztak neki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európai mozgalmat indítottak magyar civilek

A hagyományos értékek uniós szinten való hirdetése és védelme érdekében mozgalmat indítottak magyar… Tovább olvasom