Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Mögöttünk negyvenöt régió

Nyugat-Dunántúl - Negyvenöt olyan régió van az Európai Unióban, amelynél a nyugat-dunántúli fejlettebb. Sok kelet- és közép-európai mellett görög, portugál és tengerentúli francia térséget is megelőzünk.

Nyugat-Dunántúl fejlettebb, mint Közép- és Kelet-Európa nagy része – olvasható ki az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat napokban közzétett elemzéséből, amelyben sorrendbe állította a közösség 271 régióját az egy lakosra jutó 2006-os bruttó hazai termék, azaz a GDP alapján. Az adatokat a vásárlóerő-paritást tükröző mesterséges fizetőeszközre, PPS-re számolták át, amellyel kiküszö- bölhető annak a hatása, hogy az élet az egyik országban drágább, mint a másikban.

A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét felölelő régió a 226. a sorban, gazdasági teljesítménye az EU átlagának 63,8 százaléka. Három magyar régió – Dél- és Észak-Alföld, valamint Észak-Magyarország – 40–42 százalékos értékével a húsz legszegényebb között található, ahol rajtuk kívül csak román, bolgár és lengyel térségek vannak.

A lajstrom legvégén álló romániai Északkeleti régió 25 százalékos mutatója 7 százaléka a listavezető Belső-London 336 százalékának. Az első ötbe a brit fővároson kívül Luxemburg, Brüsszel, Hamburg és a holland Groningen fért be. A Budapest-központú Közép-Magyarország 105,5 százalékkal a századik.

A nyugat-dunántúli 45 régiót előz meg az EU-ban. Mögöttünk van az összes bolgár, lett, litván, illetve egy kivétellel valamennyi magyar, román, lengyel és szlovák régió.

Megelőzünk emellett két-két cseh, görög, tengerentúli francia, valamint egy portugál területet is.

A szomszédos Burgenland mutatója 82,1, a pozsonyi kerületé 148,7, a Csallóközt is magában foglaló Západné Slovenskóé pedig 62,8 százalék.

Dr. Rechnitzer János, a Magyar Tudományos Akadémia Nyugat-magyarországi Intézetének vezetője, a győri Széchenyi István Egyetem dékánja a Kisalföld kérdésére elmondta: a 226. pozíció azt jelenti, hogy a régió előrelépett, ugyanis a korábbi években a 240–250. hely között tanyázott. A professzor elmondta: a Nyugat-Dunántúl nyilvánvalóan nem a vezető nyugat-európai államokkal van egy súlycsoportban, és ebből a szempontból pozitív, hogy a volt szocialista blokk nagy részét magunk mögött tudhatjuk.

„Régiónkban a jövedelemtermelés a nagy, exportorientált vállalatokhoz, valamint a turizmushoz és a szolgáltatásokhoz kötődik elsősorban, amelyek biztosan megérzik a válságot. A hatások pontos mértéke azonban egyelőre nem becsülhető" – fogalmazott Dr. Rechnitzer János.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bokrost kérte fel az MDF az EP-lista vezetésére

Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kéri fel a Magyar Demokrata Fórum elnöksége arra, hogy vezesse… Tovább olvasom