Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Módosított prognózis

A megváltozott feltételek miatt a jegybank módosította korábbi inflációs előrejelzését: az éves átlagos inflációt 2002-ben 5 százalék helyett 5,5 százalékra, 2003-ban 3,9 százalék helyett 4,3 százalékra várja az MNB.
A bruttó hazai termék (GDP) növekedésére széles sávot határoz meg a jegybank: 2002-ben a gazdasági növekedést 3,3 – 3,9 százalék, 2003-ban 3,6 – 5 százalék közé várja. A jegybanki előrejelzés a lakossági fogyasztás bővülését idén 4,8 – 5,6 százalékra, 2003-ban 3 – 4,7 százalékra teszi.
Hamecz István, az MNB ügyvezető igazgatója a jelentést bemutató tájékoztatón elmondta: az áprilisi egy évre visszatekintő infláció 6,1 százalékos mértéke mind a piaci elemzőket, mind az MNB szakértőit meglepte, hisz az magasabb volt a várakozásoknál. Az MNB szakemberei 5,75 százalékos éves pénzromlást valószínűsítettek áprilisra.
Hamecz szerint az emelkedésben számos olyan tényező volt, amelyek hatása hosszabb távon elenyészőnek tekinthető, ide sorolta a zöldségek és gyümölcsök, a pékáruk, valamint az alkohol- és dohánytermékek árának alakulását. Aláhúzta: ha hosszabb távon nem csökken a bérek növekedésének üteme a versenyszektorban, akkor tartós inflációs nyomás keletkezhet a gazdaságban. Ez pedig jövőre akár lehetetlenné is teheti az inflációs célok teljesítését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Neves vendég a Nyomorultak-on

Már az is nagy dolog, hogy egy vidéki magyar színház, nevezetesen a Győri Nemzeti hozzájuthatott a… Tovább olvasom