Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Módosítják az M43-as első szakasza kivitelezésének határidejét

Megállapodott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) az M43-as autópálya első szakaszának kivitelezőjével a határidő-módosításról, a 6,7 kilométeres útnak 2010. augusztus 31-re kell teljesen elkészülnie.

A kivitelező M43 SZEGED - MAKÓ Konzorciumnak - amelyet a Swietelsky Baugesellaschaft m.b.H. vezet - az autópálya szakasz első, a régi 5-ös és a Csongrádra vezető, 4519-es jelű út közötti szakaszát 2010. március 31-ig kell befejeznie - áll a NIF Zrt. közleményében.

A konzorcium azért kérte a kivitelezési határidő módosítását, mert az autópálya töltése alatt halad egy 1000 milliméteres vízvezeték, amelynek megóvásához egy korábban nem tervezett résfalat kell építeni. A NIF Zrt. megállapította, hogy a résfal építése valós indok a határidő módosítására, az autópálya-szakasz azon részei azonban, amelyeket nem érintettek a víznyomó vezeték megvédése, indokolatlan késedelemmel épülnek. Ezért ezekre a szakaszrészekre a NIF Zrt. kötbért állapít meg.

Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, a kötbér pontos összegét még nem állapították meg, azonban már dolgoznak a megoldáson, hogy az így befolyó összeget, miként fordíthatnák a szegedi utak karbantartására. Az építőknek az M43-as autópálya első szakaszával, amely a régi 5-ös utat és a 47-es utat köti össze az eredeti kivitelezési szerződés szerint 2009. november 30-ra kellett volna elkészülniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabó Imre: készül a klímabarát otthon II. program

Készül a klímabarát otthon II. program, amely családi házak energetikai javítására 60 százalékos… Tovább olvasom