Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

MKP: megőrzött pozíciók

Jelentős veszteségek nélkül őrizte meg eddigi önkormány- zati pozícióit a szombaton lezajlott szlovákiai önkormány- zati választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
„ Most, amikor a Fico-kormány »mindent tarol«, ez igen jó eredmény” – mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Az MKP nem hivatalos összesítése szerint 215 helységnek ismét magyar nemzetiségű polgármestere lesz. Az előző ciklusban 18-cal volt több. Eddig a pártnak az önkormányzatok testületeiben 2050 képviselője volt, a következő időszakban 111-gyel lesz kevesebb, de tudni kell, hogy a mostani választásokon sok önkormányzat eleve „karcsúsította” képviselő-testületét.
„ Nem tagadom: nagyobb veszteségre számítottunk, mert miután ellenzéki pozícióba kerültünk, a kormánypártok, elsősorban a Robert Fico vezette Smer erőteljesen igyekezett teret nyerni a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken” – fogalmazott Bugár, és emlékeztetett arra, hogy sok helyen nem az MKP színeiben, hanem függetlenként indult magyar nemzetiségű politikus lesz a polgármester.
A vegyesen lakott járásokban az országos átlagnál jóval nagyobb volt a részvételi arány. Bugár szerint ez nemcsak a magyar polgármesterek jó kampányának és korábban megszerzett hitelének bizonyítéka, de azt is jelzi, hogy a magyar választók nagyobbik fele tudatosította: „Önkormányzati szinten a térvesztés súlyos érvágást jelentett volna.”
A nagyobb, döntően magyar többségű városokban, így Dunaszerdahelyen, Révkomáromban, So-

morján, Szepsiben és Tornalján az MKP jelöltje győzött, döntően azok, akik az előző ciklusban is a polgármesteri székben ültek. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kártyák természetes anyagokból

Tovább olvasom