Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Mit üzennek a diákok a kormánynak? - az egyetemek elé települ az LMP

Már tíz helyszínen, köztük négy budapesti intézmény előtt vannak jelen az LMP aktivistái.
Mit üzennek a diákok a kormánynak? címmel indított az LMP kampányt kedden, amelynek során aktivistáik körülbelül egy hónapra kitelepülnek az ország 16 városának felsőoktatási intézményei elé - jelentette be a Budapesti Corvinus Egyetem főbejáratánál tartott sajtótájékoztatóján Vágó Gábor képviselő és Csiba Katalin szóvivő.

A szóvivő elmondta, hogy jelenleg már tíz helyszínen, köztük négy budapesti intézmény előtt vannak jelen az aktivistáik. Az akciójuk során a hallgatók Hoffman Rózsa oktatási államtitkárnak címzett üzenőfüzetekbe írhatják le közléseiket. Ezeket egy hónap múlva eljuttatják a kormánynak és a legjobb üzenetek egy része a parlamentben is el fog hangzani - ismertette.

Az ellenzéki párt kérdőívet is készített, hogy megtudja, hogyan látják a fiatalok az ország és a saját jövőjüket.

Vágó Gábor azt mondta, hogy a kormányzati intézkedések miatt bezáródtak a mobilitás kapui, idén 32 ezer diákkal kevesebb kerülhetett be a felsőoktatásba mint korábban. Hozzátette, hiába hangoztatja a miniszterelnök, hogy a "térítés nem tandíj", aki milliós hitellel kezdi a pályáját, az élete végéig cipelni fogja ezt a terhet.

A képviselő közölte, kérik a fiatalokat, hogy "Orbán Viktor szavaival élve: bújjanak elő a romkocsmák félhomályából" és álljanak ki magukért.

Csiba Katalin egy kérdésre válaszolva azt mondta, az egyetemeken nem lehet politikai kampányt tartani, de az előttük lévő terek közterületnek számítanak, az LMP pedig úgy gondolja, hogy a fiatalokkal kellő időben meg kell ismertetni a társadalmi problémákat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a feleségét meggyilkoló balástyai férfi

A Szegedi Városi Bíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a balástyai férfinak, aki a gyanú szerint meggyilkolta feleségét. Tovább olvasom