Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Mit kortyolunk?

A folyadékoknak a táplálkozásban nagyon fontos szerepük van. Nem mindegy azonban, hogy mit és mennyit kortyolgatunk! Itókánknak „mellékhatásai" is vannak (akkor is, ha nem szeszes).
A folyadékfogyasztás létfontosságú. S persze egyfajta élvezet is a kedvenc itóka kortyolgatása. Ám lehetnek „mellékhatásai" is, amiket sajnos sokan nem ismernek, illetve nem vesznek róla tudomást – pedig kellene. Táplálkozáskutatások szerint a „levek" kedveltségi listáján a magyaroknál a leves van a topon 94 százalékkal, második a tea 85, harmadik a tej 84, negyedik a kávé 73 százalékkal (2003-as felmérés adatai szerint). Az alap persze a víz, ami a világon is a legnépszerűbb ital, s nagyon egészséges a fogyasztása – tévhitekkel ellentétben a hazai csap- vagy ártézi vizeké is. Aki rendszeresen ásványvizet iszik, az jól teszi, ha minél kisebb nátriumtartalmút választ, illetve olyat, ami gazdag kalciumban és magnéziumban.

A „wellnessitalra", a teára esküdőknek szépség- és egészségvédő érveket egyre többet adnak a kutatások. Bizonyították például, hogy aki naponta legalább fél liter teát megiszik, azzal csökkenti a szívinfarktus kockázatát. A teában lévő flavonoidok gátolják az érfalak károsodását, védik a csontokat, fluoridja pedig akadályozza a fogakon a baktériumok megtapadását, a fogszuvasodást. Ám a kutatások kimutatták, hogy a jeges tea harmincszor(!) veszélyesebb a fogzománcra, mint a sima, langyos filteres tea vagy a kávé. S hozzá hasonlóan ellenségei a fogzománcnak a szénsavas üdítőitalok, ha rendszeresen fogyasztják őket.
Egy-két bögre forró kávé vagy tea nagyon jótékony télidőn a nátha kivédésére is. A bennük lévő koffein a szervezetben teofillinre bomlik és ellazítja a hörgőket, könnyíti a légzést. Ezt teszi egy csésze finom forró csokoládé is, sőt még energiát is ad. A forró teába azonban a nátha ellen ne tegyük bele a citromlevet, mert „megöli" a C-vitamint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

McConaughey a legszexisebb

A People magazin idén is elkészítette a világ legszexisebb embereit felsorakoztató összeállítást. Tovább olvasom