Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Mintha soha sem lett volna szorítás

Ősz József már a szívkatéterezés másnapján úgy érezte magát, mintha soha sem lett volna baja.

– A szívesek ismerik ezt az érzést, ezt a kétféle szorítást: a fizikait, amit a testünkben érzünk és azt a másikat, ami egyszerre valóságos és lelki szorítás. Most, hogy mindkettő megszűnt és annyira hirtelen, nagy-nagy élmény ez, felszabadulni a nyomás alól. Már a katéterezés másnapján úgy éreztem magam, mintha soha sem lett volna bajom. Úgy éreztem, azonnal képes lennék menni dolgozni, mintha soha sem lett volna az az ijesztő, égő érzés a torkomban.

Mindig sportos életet élt

Ősz József (52) Győr-Szabadhegyen lakik, harminc éve a Pannon-Flax Győri Lenszövő Rt. a munkahelye, karbantartási művezető. Kellemes modorú, középmagas férfi, nős, felnőtt fia van, unokája. A férfi ifjúkorában focizott, a DAC-ban játszott, aztán bevonulása után az akkori NB III-as katonacsapatban. Kertészkedik, sokat túrázott.
– Tudja, bár van autónk, Szabadhegyről kerékpárral járok be a gyárba, mert a sportos életről nem akartam lemondani soha. Meggyőződésem, ennek is köszönhettem, hogy felfedeztem magamon, nincs minden velem rendben.

Terheléses EKG-val igazolták a gyanút

– Tavaly augusztusban hirtelen égő, szorító érzést tapasztaltam a torkom táján, a légcsövemben, a mellemben. Mentem orvoshoz, ám se az EKG, se az ultrahangvizsgálat nem mutatott ki semmilyen rendellenességet. A terheléses EKG-vizsgálaton fedezte fel Mézes főorvos, hogy gond lehet a szívkoszorúereimben. Dézsi főorvos akkor még Budapesten katéterezett meg, beültetett egy tágító dróthálót is a beteg koszorúérbe.  Már akkor megmondta, hogy egy másik érben is van szűkület, sokáig nem halogatható, annál is el kell majd végezni a beavatkozást.

A második szívkatéterezés már Győrben történt

Erre a műtétre most került sor, ám már Győrben, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház kardiológiai osztályán. Ősz József másodszori katéterezését is dr. Dézsi Csaba András osztályvezető főorvos végezte.
– Gondolhatják, mennyire figyelemmel kísértem a híreket, hogy a szívkatéterezést már nemcsak Budapesten, hanem Győrben is elvégzik. Nem az utazás, a helyváltoztatás miatt volt ez fontos, maga a tudat miatt is, hogy most itthon műtenek meg, a családom közelében. Dézsi doktorral tavaly szeptember óta tartottuk a kapcsolatot, én is, ő is számon tartotta, hogy még mindent nem úsztam meg, közösen választottuk ki a megfelelő időpontot.

Ez a második műtét is nagyon jól sikerült, igaz, teszi hozzá, ilyesmit az orvos szokott megállapítani, nem a beteg mondja. Ő mégis megteszi, mert élményszámba megy, hogy egyik nap még műtétre készülő beteg volt, a rá következőn pedig nyomát sem érezte már korábbi betegségének. Nincs égő fájdalom, szorítás. Azt pedig külön élmény volt látni, hogy mennyire határozottan és összehangoltan dolgozott a győri szívcentrumos csapat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kifosztotta a földön fekvő áldozatát

Megvert egy 15 éves fiút, majd a földön fekvő áldozatát ki is fosztotta egy ismeretlen vasárnapra… Tovább olvasom