Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Mintegy tizenötmillió forint központi pénztől esett el Sopron és a kistérség Közmunkaprogram saját erőből

Sopron P. Horváth László Idén is pályázhattak az önkormányzatok, illetve a kistérségek a közmunkaprogramra. Sopron környékén központi támogatást nem kaptak, közmunkásokat viszont foglalkoztatni szeretnének.
Sopron a Sopron–Fertőd többcélú kistérséggel közösen szeretett volna részt venni a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunkaprogramján. A beadási határidőt azonban előbbre hozták, így mintegy tizenötmillió forint központi pénztől esett el a város és a kistérség. Ebből az összegből harminc-negyven fő dolgozhatott volna öt vagy hét hónapon keresztül. Feladatuk a városban a parkok, közterületek, virágágyások, patakok menti területek tisztán tartása lett volna, a fizetésük pedig a minimálbér. Térségünkben egyébként a csornai, a téti, valamint a pannonhalmi kistérség jutott pluszpénzhez.
A soproni városházán megtudtuk, mindettől függetlenül még nyár elején, akár saját erőből is, de elindítják a közmunkaprogramot. A városban egyébként körülbelül százharmincan keresnek tartósan munkát vagy estek ki a szociális ellátórendszerből. Közülük választják ki azokat, akiket a város foglalkoztat majd. A szakemberek azt mondják, a program azért jó, mert a résztvevők megdolgoznak a pénzükért és nem segélyből élnek. Továbbá az is szempont, hogy a köz érdekében dolgoznak. Volt már példa arra, hogy valakit a munkáltatója a program lejárta után felvett főállásba.
Országszerte 8,5 milliárd támogatás
A mintegy 2500 közmunkás elsősorban települések lakhatóbbá tételén, szépítésén dolgozik több mint 600 településen. Négyszázan közülük a programhoz kapcsolódó képzést és sikeres vizsga esetén bizonyítványt is kapnak. Minderre 8,5 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Neonáci tüntetőkkel csapott össze a cseh rendőrség

A dél-morvaországi metropolis polgármesteri hivatala által korábban engedélyezett akció keretében a… Tovább olvasom