Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Miniszteri elismerés az erdőmérnöknek

A Fertő–Hanság Nemzeti Park birtokügyi felügyelője, Szalai Imre március 15. alkalmából miniszteri elismerő oklevelet vehetett át. Az Agyagosszergényben élő erdőmérnök számára a természetvédelem mindig is fontos volt.
A három fiú és egy lány édesapja 1983-ban végzett erdőmérnökként a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen. Ahogy ő mondja, soha nem akart a termelő ágazatokban elhelyezkedni, mindig is a természetvédelem vonzotta. A Fertő–Hanság Nemzeti Parknál 1993 óta dolgozik.
– A védett szövetkezeti területeket már tíz éve vásárolja folyamatosan vissza az állam. Jelenleg a megyében tizenegyezer hektárnyi terület van a nemzeti park vagyonkezelésében. Ezek nyilvántartása, a vásárlások felügyelése, a Földhivatallal, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallalvaló kapcsolattartás az én feladatom. Emellett az egész megyében lévő valamennyi védett terület nyilvántartásával is én foglalkozom – meséli Szalai Imre. – A miniszteri elismerő oklevelet a munkámmal érdemeltem ki. Március tizenötödike alkalmából a Magyar Kultúra Házában dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől vehettem át az oklevelet.
Szalai Imre családjában hatan élnek. Két gimnazista, egy hatodik osztályos és egy négyéves gyermekük van. – Áron tizenhat, Cserne tizenöt éves, ők ketten gimnazisták. Barnabás tizenkét éves, Benedek, a legkisebb pedig négy. A házasságkötésünk után hamarosan, 1989-ben költöztünk ide a feleségemmel Margittal, aki szakmáját tekintve konduktor, jelenleg főállású anyaként otthon neveli gyerekeinket. A szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. Szeretünk kirándulni és mivel kertes házban élünk, a ház körül is mindig adódik valamilyen tennivaló. Vidéken természetközelben élni az egész család számára fontos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkahelyek az iváni romáknak

Az eredeti húsz fővel ellentétben tizenöt iváni roma vette fel a munkát a Tanulmányi Erdőgazdaság… Tovább olvasom