Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Mindhárom kedden tárgyalt perben halasztotta a döntéshozatalt a bíróság

Mindhárom kedden tárgyalt perben halasztotta a döntéshozatalt a bíróság: a Fókusz Takarék első fokon tárgyalt perében október 21-én hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. ügyében szintén október 21-én, az MKB-Euroleasing ügyeiben pedig október 22-én hirdet ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalta a Fővárosi Törvényszék, amely elutasította a felperes takarékszövetkezet indítványát, hogy a per alapját adó törvény alkotmányellenességének megállapítására forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól.
   
A takarékszövetkezet jogi képviselője szóbeli előterjesztésében többször idézte objektív feltételként az inflációt, amelytől a havi törlesztőrészletek változtak. A kamatok módosulását pedig a LIBOR-hoz, a londoni bankközi kamatokhoz mérte a takarékszövetkezet, ugyanakkor a forrásköltségeire nem volt ráhatása. A szimmetria elve pedig úgy érvényesült, hogy voltak kedvező, az ügyfél javára szóló módosítások, amikor csökkentek a törlesztőrészletek. A takarékszövetkezet 2009 óta nem változtatta a költségeit és díjait. A magyar állam jogi képviselője - a keresetre reagálva - indokolatlannak tartotta a felperes kérését. Véleménye szerint a takarékszövetkezet által alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítási feltételek egyike sem felel meg a törvényi kívánalmaknak, így nem érvényesül azokban a törvény által megkövetelt hét elv.
   
A másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán tárgyalt UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. kontra magyar állam perben a felperes fellebbezésében azt kérte, helyezzék hatályon kívül az első fokú ítéletet, a bíróságot kötelezzék új tárgyalásra és állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek. Kérte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Európai Bírósághoz, valamint a per felfüggesztése mellett az Ab-hoz.
   
A magyar állam az ítélet indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte. Ellenkérelmében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezései világosak, nincs visszamenőleges hatályuk, megfelelő felkészülési időt adnak és megfelelően biztosítják a jogorvoslati jogot, ezért indokolatlannak tartja, hogy a tábla az Ab-hoz forduljon. Emellett a törvény nem ütközik az uniós joggal sem.
   
Az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. és az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. szintén fellebbezett a keresetét elutasító, elsőfokú ítélet ellen, és azt kérte, helyezzék azt hatályon kívül és a másodfokú tárgyalás keretében állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek.    

A magyar állam azt kifogásolta, hogy a pénzintézet szerződéses kikötéseiből még nagyságrendileg sem derül ki, hogy a refinanszírozási költségek változása milyen módon és mértékben transzformálódik kamatemeléssé. A felperes jogi képviselője ugyanakkor kiemelte: az egyoldalú módosítást követően, a fogyasztó számára biztosított 60 napos felmondási határidő elegendő idő arra, hogy a fogyasztó eldöntse, él-e a felmondási jogával. Ugyanakkor egyetlen felmondás létezik, mégpedig az, hogy a fogyasztó egy összegben kifizeti tartozását.
   
A bíróságnak első és másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
   
A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.
   
A Fővárosi Törvényszék október 7-én délelőtt összesített adatai szerint 46 ügyben összesen 59 fellebbezést érkezett. Vannak olyan ítéletek, amelyek ellen mindkét fél, míg más döntések ellen csak a felperes vagy csak az alperes nyújtott be fellebbezést. A pénzügyi intézmények részéről 38, az állam részről pedig 21 ügyben érkezett fellebbezés.
   
A keddi adatok szerint 6 ügy emelkedett jogerőre, ezek között olyanok is, amelyek esetében tárgyalásra nem került sor. Ezek a számok napról napra változhatnak, ugyanis az ítélet közlésétől számított 8 napot biztosít a jogszabály a felek számára az esetleges fellebbezések benyújtására.

Előzmények:
A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalja a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. és az MKB Euroleasing Autólízing Zrt. keresetét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.

Három, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetet tárgyal kedden a Fővárosi Törvényszék, illetve a Fővárosi Ítélőtábla.

A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalja a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. és az MKB Euroleasing Autólízing Zrt. keresetét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróságnak első és másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.

A Fővárosi Ítélőtáblához október 4-ig összesen 43 fellebbezett ügy érkezett. Ezek közül 12-ben a másodfokú eljárás már befejeződött, 5 esetben a fellebbező magyar állam visszavonta fellebbezését, 5 perben pedig a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát. A további ügyekben (3 ügy) a Fővárosi Ítélőtábla a tárgyalást felfüggesztette, illetve egy esetben Alkotmánybírósághoz fordult az alkalmazandó jogszabály egyes rendelkezései miatt azok alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése végett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szavazás végéig működik a VISZ

Az átjelentkezés és a nemzetiségi regisztráció lehetőségéről érdeklődnek a legtöbben a Választási Információs Szolgálatánál. Tovább olvasom