Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Mindennap szebben

Az emberek nagy része hisz abban, hogy napról napra jobban néz ki, azaz a múltban kevéssé voltak vonzóak, mint jelenleg, de a jövőben még vonzóbbak lesznek.
A wissenschaft.de című német internetes lap tudósítása szerint Geoffrey Haddock brit pszichológus húsz diáklánnyal végzett vizsgálatai nyomán kiderült: összességében a diáklányok jelenlegi vonz- erejüket jelentősen nagyobbra tartották, mint a néhány hónappal korábbit.

Minél mitikusabban szemléli valaki saját múltját, annál pozitívabban jelenik meg számára jelenlegi önképe – magyarázza Haddock a megfigyelést. A legvilágosabban azoknál a fiatal nőknél jelentkezett a különbség, akik számára a külső vonzerő jelentős részben a személyiségük része.

Egy második teszt során egy másik csoportnak egyebek között arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy barátnőikkel összehasonlítva, mennyire lesznek vonzóak öt év múlva. A lányoknak azt is meg kellett mondaniuk, hogy milyen gyakran hasonlítgatják össze magukat a hasonló korú nőkkel. Itt a válaszolók egy része mondta csak azt, hogy kedvező fejleményekre számít, pontosan azok a lányok, akik számára különösen fontos volt az összehasonlítás barátnőikkel.

Az életben igen fontos motiváció a saját vonzerő állandó növekedése – fejtette ki a kutatás vezetője. További vizsgálatok segíthetnek megmagyarázni, hogyan változik ez az elképzelés az öregedéssel, és milyen tényezők alakítják a későbbi évek során az önképet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyibe kerül a ballagás?

Tovább olvasom