Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Mindenki gyanús

Ha nagyon ritkán is, de azért megvan a maga előnye a magyar kereseti viszonyoknak. Tegnap például nagyon rossz lett volna egy tíznapos londoni nyaralásból hazatérni, s legalább ennyire elkeserítőként hathatott volna az is, ha az ember a Zöld-foki-szigetekről repül haza napbarnítottan, s történetesen Frankfurtban várakozik a bécsi vagy éppen a budapesti gépre. Mivel ilyen veszélyeknek nem vagyunk kitéve, messziről figyelhettük azt, hogy megint a terrorizmus lett a nap témája.

Tegnap Európa ismét fejre állt. Nem először, nem is utoljára. Oszama bin Laden és bandája földre parancsolta a gépeket, milliárdos veszteségeket okozott a légitársaságnak. S emberek tíz- és százezrei bosszankodtak azon, hogy töröltek egy csomó járatot, a hatóságok gyanúsnak néztek mindenkit, félelem uralkodott mindenütt.
Nagy nap volt ez a tévétársaságoknak. Közvetítőkocsikat lehetett telepíteni a repterek környékére, óránként élőben jelentkezni, spannolni a népet, nézzenek minket, mert lehet, hogy éppen élőben robban egy gép. Beleborzong az ember a tudósításokba, de mered a képernyőre, mert drámát akar látni, noha torkig van már a drámákkal.
Forgalmas európai reptéren egy nő kezében gyerekkel arról panaszkodik, hogy a biztonsági emberek csak úgy engedték felvinni az anyatejet a gépre, ha előtte megkóstolta. A gépen mégsem szoptathat, mert sokan látják, előtte lefejte, gondosan lehűtötte, most pedig a saját tejét itatják vele. Ha évekkel ezelőtt történik mindez, húsz jogvédő ötven pert indít. Most azonban nincs következmény, mert az indok: Oszama bin Laden.
Egy fiatal nő arra panaszkodik, hogy elszedték hajzseléjét és kézkrémét, megérti, hogy ollót és kést nem lehet a fedélzetre vinni, de hogy krémet sem? Mi a fenét lehetne a krémmel csinálni, bekenni a kapitány fejét, hogy ne lásson? – kérdezi a kamera előtt, s dühösen legyint. A biztonságiak indoka ugyanaz: Oszama bin Laden.
Panaszkodik egy további utas is, az egyik járaton megtiltották a kézicsomagokat, csupán szemüveget és gyógyszert lehetett felvinni, azokat is alaposan átvizsgálták. A varázsszó újfent Oszama bin Laden.
Tegnap Európa ismét berezelt. A terrorizmusról szólt minden. Új fejezet kezdődött a repülőtéri ellenőrzésekben is. Gyanús az anyatej, a hajzselé és a kézkrém. Ha ez így folytatódik, rövidesen alsógatyában és bugyiban, csomagok nélkül repül Európa tehetősebb fele. Az ok, mint mindig, Oszama bin Laden, akit öt éve keresnek, de nem találnak, s akinek szelleme továbbra is kísértetként járja be a világot. Tegnap éppen Európát sokkolta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több európai országot képvisel nő a diplomáciában

Európában divat lett nőt választani külügyminiszternek: Göncz Kinga is, de saját országában a brit… Tovább olvasom