Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Milliárdos beruházás:Többen pihenhetnek a büki gyógyfürdőben

Új pihenőépülettel gazdagodik a Büki Gyógyfürdő Zrt., melyek alapkőletétele szombaton lesz. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 1,7 millió forintból energiatakarékos, a zöld környezetbe illeszkedő létesítmény épül.
A Büki Gyógyfürdő Zrt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projektjeként 2008 és 2010 között három ütemből álló fejlesztési programot valósít meg. Az első ütem, az 500 fő befogadására alkalmas pihenőtéri épület, melynek kivitelezése 2009. február 20-án kezdődött el, várhatóan ez év október végén már magas színvonalú szolgáltatásokkal, térítésmentesen igénybe vehető pihenőágyakkal várja a vendégeket.

A fürdő rossz idő esetén, illetve hosszú hétvégék, ünnepnapok környékén túlzsúfolt. A gyógy- és élményfürdő területén jelenleg összesen 700 ülő- és fekvőhely helyezhető el, ami átlagos forgalom esetén is igencsak kevésnek bizonyul. Az új pihenőtéri épület építésével a pihenőhelyi kapacitás 500 férőhellyel bővül.

A fürdő a kisgyermekes családok számára pelenkázó helyiség, baba-mama szoba is kialakításra kerül. Az emeleti galériákon pihenőterek találhatók majd kültéri pihenő-napozóteraszokkal.

A létesítmény tervezésénél ügyeltek arra, hogy a pihenőterület jól illeszkedjék a környezetbe, az „elvett" zöldterületet belső udvarokkal, zöldtető kialakításával pótolják annak érdekében, hogy a pihenni vágyó vendégeknek folyamatos kapcsolata legyen a külső térrel, a természettel. Nem egy nagy egylégterű „pihenőházról" van szó, hanem családok, baráti közösségek, kisebb csoportok részére kialakítandó, elkülönülő terek alkotta épületkomplexumról.

A természethez való kötődést hivatott tükrözni az épület különleges vonalvezetése, tetőzetének a parkfelületből való felhasítása. A pihenőtéri épület egyrészt a téli bejárati előtérből lesz megközelíthető, másrészt kapcsolódik majd a félig fedett gyógymedence felé vezető átkötő folyosóhoz.

Az új létesítmény kialakításánál kiemelt szempont volt az energiatakarékosság. Ennek jegyében a pinceszinten egy víztároló rendszer létesül, mely a termálenergia további hasznosításával elősegíti a fedett fürdő használati melegvíz-ellátásának biztonságát, az üzemeltetés gazdaságosságát.

A kiemelt projekt első ütemének költsége nettó 548 M Ft, a teljes projektre vonatkozó tervezett költség pedig nettó 1750 M Ft. A beruházás kivitelezése 30%-os pályázati támogatással valósul meg. A projekt összköltségén túl még további, mintegy 150 M Ft mértékű, az előkészületekhez tarozó költségek is felmerültek, melyeket a részvénytársaság saját forrásból fedezett - írja sajtóközleményében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.

A kivitelezés során a fürdő zavartalanul üzemel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi megemlékezések a megyében - Március 15.: Programok

Minden év március 15-én az 1848-as eseményekre emlékezik a magyarság. Megyeszerte számos ünnepi… Tovább olvasom