Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Milla: a magyar állam egyre titkolózóbbá válik

A Milla Egyesület szerint a korrupció elleni harc egyik sarokköve lehetne az átlátható és számon kérhető állam, azonban a magyar állam egyre titkolózóbbá válik.
A korrupció elleni harc egyik sarokköve lehetne az átlátható és számon kérhető állam, azonban a magyar állam egyre titkolózóbbá válik - írta egyebek mellett a Milla Egyesület a korrupcióellenes világnap alkalmából kiadott az MTI-nek vasárnap megküldött közleményében.

A szervezet emlékeztet arra, hogy a Fidesz egyebek között azzal az ígérettel jutott hatalomhoz a 2010-es választásokon, hogy leszámol a korrupcióval. Kétharmados többségben ehhez minden eszköz a rendelkezésére állt volna, azonban ezeket inkább arra használta, hogy a meglévő fékeket és ellensúlyokat is lerombolja - fogalmaz a közlemény. Véleményük szerint a korábban is rendszerszerű és nagyipari méreteket öltő korrupció ma még szervezettebben és még cinikusabban, a "törvényesség" álarca mögött zajlik.

Az egyesület hangsúlyozta: a gyűlöletbeszéd elleni tüntetés bebizonyította, vannak olyan közös ügyeink, amelyek mellett párthovatartozástól és szekértábortól függetlenül képesek vagyunk együtt, hatékonyan fellépni. Ezek közé tartozik a korrupció elleni küzdelem is, "ami nélkül Magyarország megújulása nem képzelhető el, bármilyen kormány is van éppen hatalmon".

Olvasóink írták

  • 1. rommel2 2012. december 09. 20:42
    „MILLA :
    EGY MILLIÓAN A BALOLDALI KORRUPCIÓÉRT !!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő évi költségvetést véglegesíti a parlament

A 2013-as költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja hétfőn az… Tovább olvasom