Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Mesterházy lebontaná az Orbán-rendszert

Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz: a szabadság hiányáról beszélt március 15-én, miközben csaknem két éve szisztematikusan rombolja a szabadság intézményeit, a szabadságharcról "kiáltozott", miközben a kormány - egyébként helyesen - újabb lépést hátrált az Európai Bizottsággal szemben.
A szocialista párt elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott szokásos hétvégi írásában úgy fogalmazott: "Orbán nemzeti színekbe csavarja politikáját, valójában azonban az állandó konfrontációval hátrányba hozza nemzetét. Kisajátítani próbálja a +legyen béke, szabadság és egyetértés+ gondolatát, közben pedig pontosan ezeket az értékeket dobja sutba".

Mesterházy szerint a miniszterelnök ezúttal már Európa önjelölt vezetője szerepében tetszelgett. Orbán azonban "lenézi a magyar népet, a magyar választókat. Még saját híveit is. (...) Csak a szavazat és a pénz kell az országtól, hogy a hatalma felépüljön és megmaradjon".

Amikor kormányváltásról és a negyedik köztársaságról beszélünk, akkor elsősorban ezt a szemléletet akarjuk leváltani. A változás azzal kezdődik, hogy komolyan vesszük az embereket és kellő alázattal viszonyulunk ahhoz a feladathoz, hogy a választópolgárok képviseletére szegődünk. Ez a kiindulópontja minden egyébnek. A nemzeti politika első lépése, hogy tiszteljük a polgárt, tiszteljük a nemzet tagjait - írta az MSZP elnöke, frakcióvezetője.

Mesterházy Attila hangsúlyozta, a szocialisták tudják, mi most a feladatuk, miben áll a felelősségük. "Oroszlánrészt kell vállalnunk az Orbán-rendszer lebontásában, majd pedig a biztonságos, szabad, sikeres Magyarországra kell ajánlatot tennünk a választóknak. Létre kell hoznunk a változás szövetségét. (...) 1848 az egységes magyar nemzet megszületésének éve volt. 2014 pedig az egységes magyar nemzet újjászületésének éve lesz" - fogalmazott a pártelnök.

Olvasóink írták

  • 2. gjozsi88 2012. március 19. 18:22
    „galamblelkü!
    A két harmad!
    Egyébbként a jogbiztonságot, kiszámithatóságot és a mostaninál nagyobb sikereket biztosított az MSZP!!!”
  • 1. galamblelkü 2012. március 18. 13:36
    „Mi akadályozta Mesterházyt és a szocialistákat már 2002-től,hogy biztonságos,szabad és sikeres Mgyarországot létrehozzák?Amit az egyik épit a másik rombolja,igy tényleg mindig a nullán maradunk.Meg az egység,meg a pártok hatalomvágya.Orbánnal ébred,fekszik-csak tünne már el és akkor milyen jó lesz,széttesik a Fidesz gondolja és újra miénk a hatalom .Bontás 2 év ,épités 2 év és igy tovább!Hülyének néznek ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a baranyai vadászgyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a magyarlukafai vadászgyilkosság… Tovább olvasom