Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Mesterházy: 2011 az ellenállás éve lesz

Az idei az ellenállás éve lesz az MSZP számára, a jogállamiság korlátozásával és a rossz gazdaságpolitikával szembeni ellenállásé, amellyel párhuzamosan a párt alternatívát mutat fel a választóknak - jelentette ki kedden Washingtonban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Woodrow Wilson Tudósközpontban tartott előadásában.

Mesterházy a Magyarország a Fidesz alatt: visszavonulás a demokráciától? című konferencián szólalt fel, amelynek másik előadója Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem vezető docense volt.

Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy az MSZP az alkotmányozás, a médiatörvény és a gazdaság kéréseiben alapvetően nem ért egyet a Fidesszel, de a magyar belpolitikai kéréseket nem kívánja összekeverni a magyar EU-elnökség ügyével, amellyel kapcsolatban korábban konszenzus született, s amelyet pártja támogatásáról biztosított.
Az MSZP elnöke elmondta, hogy ellenzéki politikusként elvileg hasznosnak tarthatná a kormány elleni nemzetközi bírálatokat, ám megítélése szerint a kialakult viták ártottak Magyarország reputációjának.
"Jobb hírnév birtokosaként jobban lehetne képviselni az ország érdekeit" - mondta.

A szocialisták első embere, aki az amerikai külügyminisztériumban előzőleg Pamela Quanrud helyettes államtitkárral tárgyalt, az MTI kérdésére kijelentette: nem tapasztalt semmilyen arra utaló jelet, hogy az Egyesült Államok kormánya nemtetszését kívánná kifejezni Budapest politikájával kapcsolatban.

Mesterházy elmondta, hogy az ország java érdekében, ha sikerül megtalálni a nemzeti közös nevezőt, pártja hajlandó lenne konstruktívan együttműködni a Fidesszel.

"Nem akarunk mindenre nemet mondani. Elég bátor akarok lenni ahhoz, hogy igent tudjak mondani azokra a reformokra, amelyek Magyarország érdekeit szolgálják" - mondta.

Az MSZP 2014-es választási esélyeivel kapcsolatban Mesterházy Attila óvatos optimizmussal nyilatkozott. Mint mondta, a jelenleg 20 százalék körüli támogatottsággal rendelkező szocialistákkal kapcsolatban kettős feladatot lát maga előtt: a pártszakadás elkerülését és a támogatottság stabilizálását, illetve növelését.

"Az idei rossz év lesz a Fidesz számára" - jelentette ki.

Tulajdon pártjának átalakításával kapcsolatban így fogalmazott: "Nem egy új fejezetet, hanem egy új könyvet akarok írni."

"Ha Magyarország ma tagjelölt lenne a NATO-ba, vagy az EU-ba, a felvételét el kellene halasztani" - hangsúlyozta Gati, aki elmondta, hogy a magyar belpolitikával kapcsolatban kilenc hónapi hallgatás után fejti ki a véleményét.

Gati szerint Magyarország nem szabad, hanem irányított demokrácia, amelyben az állam az élet minden területén beavatkozik, egyebek mellett a szólásszabadság korlátozásával.

"A Magyarországon megválasztott kormány nem 21. századi és nem tartozik a Nyugathoz" - mondta.

A professzor hangot adott annak a véleményének, hogy az új médiatörvény célja a szabad eszmecsere magakadályozása. De, mint mondta, a jogszabály "csak a jéghegy csúcsa", s az igazi probléma az alkotmányos fékek és ellensúlyok korlátozása.

Az előadó megítélése szerint Magyarország külpolitikája nem a Nyugathoz igazodik, hanem Brazíliát és Indiát tartja követendő példának.
"Súlyos gondok vannak a magyar demokráciával" - mondta Charles Gati, aki reményét fejezte ki, hogy a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium állást foglal a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban.

Gati szerint a Fidesz az amerikai politikai palettán leginkább a jobboldali Tea Party mozgalomhoz hasonlítható, "amely dühös és türelmetlen, s amely szerint mindenki más vagy ostoba, vagy eltévelyedett". A politológia-professzor úgy vélekedett, Orbán Viktor politikai habitusa a régióban Vladimír Meciar és kisebb mértékben Robert Fico szlovák miniszterelnökéhez áll a legközelebb, de a legnagyobb hasonlóságot a lengyel Kaczynski fivérek habitusával mutatja.

Charles Gati ugyanakkor hangsúlyozta, hogy két jelentős különbség van a magyar kormányfő és a Kaczynskik között. Egyfelől az, hogy Orbán a két lengyel vezetővel ellentétben "briliáns politikus", másfelől pedig az, hogy Magyarországon nincs olyan jobbközép vagy középpárt, amely a közeli jövőben kormányzati alternatívát jelenthetne.

Olvasóink írták

  • 4. annobon 2011. január 27. 12:44
    „Végén még szentté avattatják Ságvári Endrét! A nagy ellenállót.”
  • 3. öszödiböszme 2011. január 26. 15:15
    „Attika! Csendben megjegyzem ellenállni nem nektek kell. Nektek volt 8 azaz nyolc évetek, amikor dolgozni kellett volna. Szépen, becsülettel. Talán nem tartanánk itt. S nem lenne a zsebcézárnak 2/3-a! Szóval pofa alapállásba!”
  • 2. janika 2011. január 26. 11:13
    „Ni csak ki beszél! Avagy nem tetszik a hóhérnak a mikor akasszák?”
  • 1. Csetneky 2011. január 26. 09:50
    „Ajajaj, megint illegalitásba vonulnak az elvtársak és kezdik a szervezkedést. A vörös segélyt az elmúlt években már előre osszeszedték, miost induklhat a pártmunka! :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt: jobban figyelnek Magyarországra az uniós elnökségnek köszönhetően

Jó dolog az európai uniós soros elnökség, annak köszönhetően jobban odafigyelnek Magyarországra. Tovább olvasom