Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Mester Tamásnak megint van mondanivalója

Mester Tamás sikeresebb, mint valaha. Amerikában már több lemeze fogy, mint itthon, pedig már nem is hajszolja annyira a világsikert.

“Aki engem csak felszínesen ismer, az azt gondolja, hogy én egy ilyen nemtörődöm, felszínes srác vagyok, aki éli a mindennapjait, benne van mindenben, bulizik, csajozik, stb. De igazából nem ez a helyzet. Én borzasztóan függtem attól, hogy világhírű leszek vagy sem.  Csak azt nem tudtam, hogy én nem a saját bőrömet viszem a vásárra, hanem igazából ez egy szerep, amit az ember eljátszik. Az, hogy valaki világhírű lesz vagy nem, az egy trükk" – mondta Mester Tamás.

Mester Tamás többször majdnem elérte a világhírnevet. Egyik video klipjét például Paul Boyd készítette, aki olyan sztárokkal dolgozott eddig, mint Prince, Seal vagy éppen Tina Turner. Előddel közös számuk pedig – nagy meglepetésre - a világ legnagyobb zenei csatornáján a slágerlisták élére került.

A csapat körül feltűnt egy sereg krisna hívő, ráadásul a hosszú hajú, feminin bandatagok maguk is felvállalták ezt az eszmét.

„Nem ettünk húst – talán ez az egyetlen a mai napig, ami megmaradt nálam, most már 14 éve vegetáriánus vagyok – próbáltunk nem csajozni, ami elég életidegen volt tőlem, de akkor betartottuk. Azt hiszem 8 hónap volt a legtöbb, amíg nem szexeltem. Fölkeltem reggel 4-kor és mantráztam, meditáltam" – mondta Mester Tamás.

Aztán nagyot fordult vele világ, filozófiát váltott és annyit élt 10 év alatt, míg mások egész életükben.

„Azok tévednek, akik fontoskodva gondolkodnak az életükben és azt mondják, hogy tervezünk és csak a jövő számít. És pont, hogy nem. A tánc a lényeg, a csajozás, a szex, a szerelem, a zene. Tehát, hogy éljünk, mielőtt meghalunk" – mondta a zenész.

Majd mindenét pénzzé téve azt gondolta, vár rá Amerika, a Robbie Williams féle, igazi kasszasiker. Eladta a lakását és kiment New York-ba. A pénze elfogyott ugyan, de már tudta, mi a trükk, mégis hazajött.

10 évvel a legutolsó lemeze után most megint van mondanivalója. És már megint ott táncol a borotvaélen. Amerikában ugyanis már több lemeze fogy és többen ismerik, mint idehaza. Szóval lehet, hogy lesz világkarrier, de már nem futna utána, igaz előle sem.

„Ha megbukik ez a dolog, nem sikerül, akkor nem én bukom bele, hanem az a szerep, amit bevállaltam. Ha pedig nagyon nagy siker lesz – és akkor erre is nagyon kell vigyázni – akkor az megint nem az én sikerem, hanem azé a szerepé, amit bevállaltam" – összegezte mondanivalóját Mester Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késtek a vonatok

Meghibásodások miatt több menetrendszerű vonat késett tegnap a Győrött is áthaladó… Tovább olvasom