Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Mérsékeltebb uniós cukorreform

Az Európai Unió tagországainak döntésével ellentétben legfeljebb harminc százalékkal csökkentené a cukor felvásárlási árát az Európai Parlament (EP) az átfogó uniós cukorreform végrehajtása során. Erről múlt csütörtökön szavaztak Strasbourgban.
A legutóbbi uniós javaslat már kedvezőbb a cukorrépa-termelők számára
A mezőgazdasági miniszterek novemberi döntését az EP-képviselők nagy része elfogadhatatlannak tartja: a magyar Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) például a vitában kiábrándítónak nevezte a megállapodást, míg Tabajdi Csaba (MSZP) brutálisnak minősítette a tervezett reformot. A képviselők a tagországi javaslatnál jobban támogatnák a termelőket, szigorúbban szabályoznák az importot, és támogatnák, hogy a cukortermelést bioetanol előállítására használják fel. Mivel azonban az ügyben a parlamentnek csak konzultációs joga van, a képviselő-testület érdekérvényesítő képessége ezen a területen meglehetősen korlátozott.

Leépítés Kabán

Mintegy 50 dolgozóval csökkenti 250 fős állandó dolgozói létszámát a kabai cukorgyárat működtető Eastern Sugar Cukoripari Rt., a csoportos létszámleépítési szándékát a cég már bejelentette a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központnak és az érdekképviseleti szervezeteknek – tájékoztatott Madarász László, a részvénytársaság vezérigazgatója. Elmondása szerint a döntés hátterében az Európai Unió új, 2006 júliusától életbe lépő cukorrendtartási reformja áll.
– A reform hatására 2006-tól kezdődően négyéves periódus alatt csökken mind a cukorrépa minimális felvásárlási ára, mind a cukor termelési költségeinek fedezésére fennmaradó összeg, csökkentve ezzel az ágazat eredménytermelő képességét – mondta a vezérigazgató. Közlése szerint erre a drasztikus mértékű kihívásra kell megtalálni a gazdasági választ.
– Az Estern Sugár Rt. vezetése elkötelezett annak érdekében, hogy megtartsa a kabai cukorgyár nyereségtermelő képességét az újgazdasági feltételek mellett is – fűzte hozzá. 
Az EP szigorúbban ellenőrizné a cukorimportot is. Az uniós támogatási rendszerrel történő visszaélések elkerülése végett a képviselők csak az exportáló éves termelése és fogyasztása különbségének megfelelő mennyiségű cukor behozatalát engedélyeznék a legkevésbé fejlett országokból. A parlament a jelentés szerint felhatalmazná az Európai Bizottságot: ha egy ország exportja egyik évről a másikra jelentősen megugrana, függessze fel a behozatalt.

Glattfelder Béla a vitában úgy vélte, az Európai Parlamentben a cukorrépa-termelő gazdák szempontjából már eddig is sokkal többet sikerült elérni, mint a miniszterek tavaly novemberi tanácsülésén. Emlékeztetett arra, hogy a jelentés a cukorimporttal szemben hatékonyabb védelmet és a termelők közel 100 százalékos kompenzációját javasolja. Különösen fontosnak tartja, hogy a cukorágazat átalakítását támogató alapból a répatermelők a tervezett 10 százalék helyett legalább 50 százalékban részesüljenek.

Tabajdi Csaba kijelentette: a tanács döntése „brutális az európai, így a magyar cukoripar számára, ezért nem fogadható el". Szerinte így tizenöt év múlva csak két uniós tagállamban lesz cukortermelés: Franciaországban és Németországban. Az öt magyar cukorgyár mind külföldi tulajdonban van, akik úgy dönthetnek, hogy termelésüket saját országukban koncentrálják – emelte ki Tabajdi. Hozzátette, ez veszélyt jelent egy gazdaságilag európai átlagon termelő ország számára, mint Magyarország is. A mérsékeltebb árcsökkentés, az említett feltételekkel együtt a középmezőnyben lévőknek, így Magyarországnak is több esélyt adna, hogy a cukorrépa-termelés és a cukoripar túlélje a reformot – vélte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötnapos gyász Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt

Ötnapos gyászt hirdettek Koszovóban Ibrahim Rugova halála miatt; a vitatott jogállású tartomány… Tovább olvasom