Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Merre ágazik a családfa ?

Ne fogjon senki könnyelműen családfája kutatásához, mondhatnánk hirtelenjében. Mert aki komolyan kíváncsi arra, kik is voltak a „ felmenői ” , jól össze kell szednie magát.
A győri számítógépes programozó, rendszergazda, Vértesi Tamás egy családi hagyaték nyomán határozta el, folytatja a nagyapja, apja által megkezdett családfakutatást. A dolog úgy kezdődött, hogy 1941-ben, a zsidótörvény miatt az ács nagyapának „ hetedíziglen ” bizonyítania kellett, nincs zsidó származású a családban. A nagyszülők 1970 – 71-ben meghaltak, s a dokumentumok közül akkor kerültek elő a családfatáblázatok – addig nem is tudtak róla. Tamás édesapja további tizenöt évig (haláláig) folytatta a kutatást. Annak idején néhányszor Tamás is vele ment, például a Vas megyei Rumba, a családtörténet kiindulási helyére.
Az apa az élő, ismert rokonok felkeresésével folytatta a szálak felfűzését, s végigjárta a szóba jöhető települések plébániáit. Hozzáférhetett a születést, keresztelést, elhalálozást rögzítő anyakönyvekhez.
A családfa szépen bővült, s gyarapodik azóta is. A legrégibb dátum 1773-ból való, nyolc generációval ezelőttről. Tamás apjának egyik feljegyzésében az olvasható, csak a kuruc-labanc háborúk befejezése utáni időszakból lehet írásos dokumentumokra bukkanni.
A nagyapát említettük, akinek kényszerből kellett a családfakutatásba fogni. Pedig akkor már Vértesi volt. Még a vasutas, tehát állami alkalmazott dédapának kellett a nevét magyarosítani – 1898-ban! Az eredeti név nem éppen magyarosan hangzott: Wendl. Anyai ágon bonyolultabbak a névváltozások: Grósz, Gruisz, a dédanya Kruisz – feltehetően különböző elírások következményei. Vértesi Tamás gyakran kalandozik az interneten rokonok után kutatva. Különböző országok telefonkönyveit böngészi. Így bukkant rá például Ausztriában, Wiener Neu- stadtban egy Vértesire, akinek aztán levelet is írt. Kiderült, hogy nagyapjának volt egy, eddig nem ismert unokatestvére, s most az ő lányára bukkant... Tamás asztalán három újabb boríték vár postázásra: Angliába és Franciaországba Vértesi, Olaszországba pedig Wendl névre. Nem biztos, hogy ők is rokonok, de hát a családfakutatáshoz az „ üres találat ” is hozzátartozik.

Tippek családfa kutatóknak

Kezdjék az ismert, élő rokonok kifaggatásával. Keressenek anyakönyvi, levéltári anyagokat. Próbálkozzanak a névazonosságokkal telefonkönyvből, itthon és esetleg külföldön is.

Vértesi Tamás e-mailen is elérhető, segítséget vár vagy segítséget ad: vdavid@arrabonet.hu
Családfakutatást segítő internetes honlapok
Amerikai-magyar Genealógiai és Családtörténei Kutatóiroda

http://www.familytree.hu/
Családfakutatás Erdélyben és Magyarországon

http://www.poli.hu/~szucst/geno/
Bárdossy.hu - Családtörténeti kutatás/Anyakönyvi kutatás A történelmi Magyarország határain belül az alábbi területeken: a mai Magyarország, Felvidék (ma Szlovákia), Burgenland (ma Ausztria), Erdély (ma Románia) http://www.bardossy.hu/csaladfa.htm
CentroConsult A Szlovákia Somorján működő CentroConsult a valamikori Osztrák-Magyar monarchia területén, de főleg Felvidéken végez családfakutatást

http://www.centroconsult.sk/GenHun/index.html
Radix - Genealogy research in Hungary (angol nyelvű)

http://bogardi.com/gen/
E-Familytree (angol nyelvű)

http://www.e-familytree.net/
Rootsweb.com (angol nyelvű)

http://www.rootsweb.com/
Family Tree Maker.com (angol nyelvű)

http://familytreemaker.genealogy.com/
Stolper Familien-Forschung - vor 1945 (német nyelvű)

http://www.stolp.de/Genealogie/genealogie.html
Még több családfakutatással foglalkozó honlap az interneten

http://www.csaladfa.hu/

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosolyalbum: Bognár Éva

Népszerű fotósorozatunkban a Mosolyalbum… Tovább olvasom