Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Merkel „uniós keleti politikát” készít elő

Angela Merkel német kancellár hamarosan „új uniós keleti politikát” kíván felvázolni, ezt akarja megtenni a 2007 első felében esedékes német EU-elnökség egyik központi témájává – írta kedden a Die Welt. A néhai szociáldemokrata kancellár, Willy Brandt nevéhez kötődő „keleti politikára” emlékeztető elnevezés a német lap szerint a Kaukázus nyersanyagokban gazdag térségét „célozná meg”. A német EU-elnökség elképzeléseinek további súlypontja az európai energiapolitika, illetve az európai alkotmány „megmentése” lenne.

Prodi már kormányalakításról tárgyal

Noha az érvénytelen szavazatok körüli vita miatt még nincs meg Olaszországban a hivatalos választási végeredmény, Romano Prodi, a szavazatszámlálási végeredmény szerint győztesnek mutatkozó balközép pártszövetség feje már a kormányalakításról tárgyalt tegnap. Kiszivárogtatások szerint Prodi egy „direktórium” létrehozását tervezi, amelyben a 11 pártból álló koalíció pártvezetői tanácskoznának rendszeresen. Ennek célja feltehetően az lenne, hogy összetartsa a meglehetősen tarka koalíciót. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan büntetné a szemetelőket?

Tovább olvasom