Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Mentés közben törtek fel egy mentőautót Budapesten

Ellopták a műholdas helymeghatározó (GPS) készüléket egy mentőautóból vasárnapra virradó éjjel a VIII. kerületben, ahová egy szívroham miatt riasztották a mentőket - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

Győrfi Pál közleménye szerint éjjel 1 óra körül szívrohamhoz riasztották a mentőket egy VIII. kerületi lakásba. Miután a beteget ellátták és visszatértek a járműhöz, a bal első ablaküvegét betörve találták, a GPS készülék pedig a tartóeszközével együtt eltűnt a kocsiból.

A GPS pótlására a mentőknek nincs forrásuk, az anyagi kár mellett pedig az esetkocsi órákra üzemképtelenné is vált - tette hozzá a kommunikációs igazgató. A mentőautó felszerelését átpakolták és átszerelték egy másik mentőkocsiba, s azzal folytatták a munkát a mentősök.

Az ügyben rendőri eljárás indult - közölte Győrfi Pál.


Olvasóink írták

  • 19. Cloeon_dipterum 2011. február 14. 18:04
    „17. imre1964 2011.02.14. 08:05
    Felvetésed jogos, de Orbán személyesen nem fog bűnözők után rohangálni. Erre a rendőrség hivatott, akik viszont véleményem szerint nem látják el a faladatukat, pedig "elegen vannak".
    A törvényi keretek adottak, innentől kezdve a végrehajtásé a szerep, nem a politikusoké. Persze lehetne még 200 000 rendőrt munkába állítani, de nagy valószínűséggel akkor sem fognak semmit sem tenni a bűnözés visszaszorításáért, mint ahogy jelenleg sem.”
  • 18. Losba 2011. február 14. 13:39
    „17.
    Ön szerint Vona "a szent" különb, mint Orbán, Gyurcsány..stb...ingyenélő..?
    Szerintem nem.
    nem mondom, hogy minden szava igaz lehet, de...:
    http://postaimre.euroweb4you.eu/news.php?readmore=1362
    de mondhatnám a körülötte lévők vagyonnyilatkozatait is...nem beszélve a sok képmutató párttagjukról..
    nem kell elfogultnak lenni vonáékkal, ők is csak politikusok..már...”
  • 17. imre1964 2011. február 14. 08:05
    „Cloeon_dipterum
    Ő megtehetné hogy megfékezze ezeket az embernek látszó szörnyeket de inkább még jogokkal ruházza fel.
    Szerinted akkor ki a felelős csak nem Vona Gábor ?”
  • 16. Cloeon_dipterum 2011. február 14. 07:39
    „Nem tudom, miért Orbánt szidjátok, feltehetően nem ő vitte el a gps-t. Másrészt, ti miért nem raktok rendet?”
  • 15. blaze 2011. február 13. 22:49
    „Épüljünk még további központokat ennek a szép kultúrának, ne csak Devecserbe! Esetleg adakozzunk a többire is kedves O V ?”
  • 14. Jandex 2011. február 13. 20:05
    „10. horgászspori 2011.02.13. 18:09
    Na ha arra kellene azt hiszem nem lennék egyedül Aki venne nekik! :)))”
  • 13. Jandex 2011. február 13. 20:03
    „8. Ddorf 2011.02.13. 17:02
    Megnyugtatásodra: Az EU mindent megtesz azért,hogy ITT tartsa ezeket a ......!!!”
  • 12. Bolla_Andras 2011. február 13. 18:35
    „Indiáig, ezt tetszik.”
  • 11. imre1964 2011. február 13. 18:12
    „Vajon kik lehettek ? Csak nem gárdisták.
    Viktor mondta rend lesz csak azt nem hogy hol.”
  • 10. horgászspori 2011. február 13. 18:09
    „Kellett nekik. Indiáig elég kacifántos az út !!”
  • 9. Bolla_Andras 2011. február 13. 17:58
    „Joshu, lássuk be, a nyóckerben zömmel nem értelmes észlények vegetálnak, csak azt látják, hogy szabad a préda és pár ezressel megtoldhatják a töményre valót. Ezek nem képesek gondolkodni, helyettük azoknak kell, akik fel tudják mérni az eshetőségeket.
    Ddolf, alapból nem lopunk, de nincs hatékony módszer, ha vki nem normálisan szocializálódott, nem fog változni. Nincs igazi eszköz a kézben, hogy mindig minden vagyontárgyon őrző-figyelő szempár legyen. Hogy gondoltad kivitelezni?Gazdaságosság: egy 50ezer ft-os GPS és a több napos esetleg sikertelen megfigyelés költsége nincs arányban.

    Továbbra is tartom, tessék kivenni a kocsiból, ha elhagyjuk a helyszínt. Az a biztos. Ha a gk. vezető sajátja lenne, mindig kivenné.”
  • 8. Ddorf 2011. február 13. 17:02
    „Vannak élölények,amelyeknek, nincs még bör a pofáján.
    Meddig türi az (EU)állam? Ez nem tartozik a feladatához? Nem szövegelni kellene,hanem intézkedni.”
  • 7. Stewe 2011. február 13. 16:20
    „8. kerületben .... no comment.”
  • 6. soproni 2011. február 13. 15:41
    „Csak remélni tudom,hogy abban a mentőben sem lesz GPS ami az elkövetőhöz,vagy valamelyik családtagjához menne szirénázva.”
  • 5. HarconaMarcos 2011. február 13. 13:59
    „Joshu, aki ezt csinálta, az nem gondolkodik ilyen hosszú távon. :-/
    Zsebre tenni is egy mozdulat lenne, és beriasztani a kocsit is - úgy látszik sajnos szükség van rá. Szánalmas.
    A rendőrséggel holnap az összes nyócker lomisboltot, zacit végig vizsgáltatnám. Meg pár szakadt Ladát, amiben GPS van. Ha meg nem is találnák a cuccot, legközelebb a tesók nyomnák fel, mert ha túl nagy a felhajtás, annyit már nem ér. Persze lehetne pár olyan akció is, amikor kamuból kimennek, pár civil autóból pedig figyelnek.
    ...és természetesen reméljük, hogy az elkövetőhöz már csak késve ér majd ki a mentő, ha szüksége lenne rá!”
  • 4. Joshu 2011. február 13. 12:57
    „Nem hiszem,hogy azzal kéne foglalkozni egy esetnél a kivonuló egységeknek hogy az autót lezárni és biztosítani kelljen.Hova megy el ez az ország?!Azt lopjuk meg aki segíteni jön?El gondolkodhatna az az ember aki tette mert lehet,hogy holnap az ő anyukájához nem találnak majd oda és az élete múlhat rajta!Jó lenne ha az a plusz 2000 rendőr meglátszana az országba és pontot tennének már az ilyen ügyek végére. Sok sikert hozzá!”
  • 3. cucu006 2011. február 13. 12:41
    „Hát ezért utálok itt élni!Amúgy teljesen mid1hogy mit hol hagysz ,ha nincs lebetonozva azt el lopják!Ha nem zárod be az ajtót ma kábeleken kívül még el viszik a tetőt is!Utálom ezt a ganét ami itt megy!”
  • 2. Bolla_Andras 2011. február 13. 12:14
    „Ha az első ilyen hír lenne, nem csodálkoznék, hogy a mentősök semmilyen megelőző intézkedést nem hoztak.
    De sorra beszámolnak ezekről a minősíthetetlen barbár esetekről a híradók.
    Melyik az olcsóbb és egyszerűbb: Az összes ismeretlen barbárt befogni vagy kiszállás előtt egy mozdulattal zsebre tenni a készüléket a gk. vezetőnek? Az autósok is ezt teszik, mert nem csak mentőből lopnak GPS-t.”
  • 1. b.zoli 2011. február 13. 12:00
    „rohadt szemetek!!!
    remélem hozzájuk sem talál ki a mentőautó !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

12 kérdésből álló kérdőívet kapnak a választópolgárok az új alkotmány ügyében

A kérdőíven arról is kérdezik az emberek véleményét, hogy az új alkotmány korlátozza-e az állam eladósodását. Tovább olvasom