Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Mélyponton Gyurcsány megítélése

A megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott negatívan Gyurcsány Ferencről a Gallup Intézet felmérése szerint. A kormányfő megítélése mélyponton van.
A Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt, derül ki a Gallup legfrissebb felméréséből. A teljes lakosság 23 százaléka szavazna a szocialistákra, 32 százaléka pedig a Fidesz-re. Az eddigiektől eltérően az elmúlt hetekben a szocialisták a fővárosban is veszítettek. Itt 23 százaléknál is kisebb a támogatottságuk, és főleg az egyetemet végzettek fordultak el tőlük. Egyébiránt a Fideszt kétszer annyi (34 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkező támogatja, mint a szocialistákat (17 százalék).

Az MDF és az SZDSZ tartósan 2-3 százalékos támogatással rendelkezik.

Minden korábbinál többen - a megkérdezettek 62 százaléka - itélik meg úgy, hogy a miniszterelnök rosszul látja el a feladatát, és ezzel párhuzamosan minden korábbinál kevesebben - csak a megkérdezettek 24 százaléka - látják úgy, hogy inkább jól végzi a munkáját. Az MSZP szimpatizánsai közül 18 százalék ítéli rossznak Gyurcsány munkáját. Saját gazdasági viszonyait illetően augusztusi mélyponthoz (60 százalék) képest már nem látják annyian vigasztalannak a jövőt (57 százalék).

A Medián októberi felmérésében hasonló tendenciák voltak: a Fidesz az önkormányzati választások után tovább növelte támogatottságát. Az MSZP szavazói elbizonytalanodtak, politikusaik mélyrepülésben vannak a népszerűségi listán.

(Forrás: Gallup.hu)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kényelmes cipők diadala

A lábbelik piacán egyre nagyobb teret hódítanak azok a cipők, amelyekben járni is lehet, méghozzá… Tovább olvasom