Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

Megvan az első millió

Olvasóinknak hála, Bakonyi Levente kínai őssejtbeültetésének költségeihez már egymillió forint gyűlt össze. A család reménykedik benne, hogy összejön a hat injekcióból álló kúra ára.
Bár messze még a cél, a beavatkozáshoz szükséges 4,5 millió forint, óriási dolog, hogy a Kisalföld cikke nyomán két hét alatt egymillió forint gyűlt össze a soproni, ötéves kisfiú, Bakonyi Levente kínai őssejtbeültetésének támogatására. Mint már kétszer is írtuk (Kisalföld, 2006. július 8. 1. és 5. oldal és 2006. július 13.), a szülés közben elszenvedett oxigénhiányos állapot következményeként Levente önálló életvitelre képtelen. Enni, inni, beszélni, menni, sőt, ülni sem tud az egyébként ép értelmű és rendkívül bájos kisfiú. Szülei abban bíznak, hogy a már másokon is segítő eljárás, az őssejtbeültetés segítene Levi izomtónusának erősítésében, így legalább ülni és nyelni, még jobb esetben segítséggel járni is megtanulhatna fiuk. Kínában vállalnák a kisfiú gyógykezelését, ám a minimum négy, ideális esetben hat injekcióból álló kúra, a kiutazás és a kinttartózkodás legalább 4,5 millió forintba kerül.
– Kivisszük Leventét Kínába, az biztos. Ha kell, a lakásunkat is eladjuk, de sosem bocsátanám meg magamnak, ha kihagynék egy ilyen lehetőséget – mondta korábbi találkozásunkkor a kisfiú édesanyja, Orbán Gabriella, aki férjével és egész családjával rendkívül hálás a sok segítő, jó szándékú felajánlásért.
„ Vállalati kollektívák, lépcsőházak, baráti társaságok keresték fel, illetve utaltak át összegyűjtött összegeket a Levente számára nyitott bankszámlára. ”
Manapság, amikor az ember kénytelen naponta szembenézni mások nyomorúságával és amikor a segítő kézből sosincs elég, ez az első összegyűjtött millió óriási lépés a végső cél felé. A Levente nevére nyitott számlán továbbra is hozzájárulhatnak az adni tudók a kisfiú kezeléséhez. A számla száma: 11773377-00393744.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szoptatás egyaránt a baba és a mama örömforrása

Tizennégy éve napjainkban a világ 120 országában ünnep ez a hét, a szoptatás világhete. Ez ügyben már bizottság alakult, kódex is készült – mindez a szoptatós anyák és babáik érdekében. A területi védőnői szolgálatok ezekben a napokban megyénkben is az anyatejes táplálásra hívják fel a kismamák figyelmét. Tovább olvasom