Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Megújultak az irodák

labdarúgás

Ünnepélyes keretek között adták át tegnap a megyei labdarúgó-szövetség felújított irodáit. Maga a Batthyány téri épület 1974-ben került a megyei önkormányzat és a sportigazgatóság tulajdonába, s tulajdonképpen eddig a régi bútorok, berendezések álltak a szövetség munkatársainak rendelkezésére. Ahhoz, hogy megfelelő módon lehessen kiszolgálni a megye futballtársadalmát, szükségszerű volt a felújítás – mondta Kovács István megyei sportigazgató az átadás előtti sajtótájékoztatón.


A munkálatok és az új berendezések közel kétmillió forintba kerültek, a költségek egy részét – ebből készült el az új parkettás padlózat és a világítás – a megyei önkormányzat finanszírozta. Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke szerint a bővült, kicsinosodott irodákkal méltó környezetet kapott az a szövetség, amely az egész országban a legtöbb igazolt labdarúgó ügyes-bajos dolgait szervezi.
A szövetség első embere, Horváth Cs. Attila hozzátette: a számítógéppark lecserélésének költségei- re pályázott a testület, s nyert is félmillió forintot. A fennmaradó összeget a szövetség saját költségvetéséből és támogatók segítségével teremtette elő.
A szövetség egyébként hétfőn délután fél kettőtől labdarúgó szakmai nyílt napot rendez a megyei közgyűlés dísztermében. Az elméleti – majd később az ETO műfüves pályáján tartandó gyakorlati – foglalkozáson számítanak a megyében dolgozó edzők, szakvezetők, sportvezetők megjelenésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az apácáktól tanulta a vadast

Ötven éve gyűjti Tamás Lászlóné Teri néni az általa is kipróbált recepteket egy kopott füzetben. Tovább olvasom