Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Megtizedelődött a Magyar Gárda

Jelentősen csökkent a gárdisták száma az utóbbi hónapokban; tavaly még több mint ezer, az idén már csak százas nagyságrendű a tagok száma.

A Magyar Nemzet a keddi számában Ináncsi József országos vezetőt idézi, aki szerint a Jobbik magára hagyta a mozgalmat a szabálysértési bírságok tetemes összeg, illetve a gárda körüli állandó problémák miatt.
A vezető szerint a Magyar Nemzeti Gárda elsősorban karitatív munkát folytat. Például a véradást, katasztrófahelyzetekben való segítségnyújtást tekintő fő feladatának.

Ináncsi József a lapban arról panaszkodik, hogy Vona Gábor nem kíván vele együttműködni és "egyre kevesebb pártrendezvényre hívják el a mozgalom katonáit". A Jobbik elnöke "négyszemközti beszélgetésen közölte velem, hogy nem tudom összefogni a Magyar Nemzeti Gárdát országos szinten, ezért nem támogat" - nyilatkozta. Hozzáfűzte: "úgy érzem nem csak a mozgalom belül, de a Jobbik sorai között is változások történhetnek, mert éleződnek az ellentétek".

Olvasóink írták

  • 9. fióka 2010. december 01. 13:43
    „8. meir 2010.11.30. 19:04->a ti fajtátok már csak tudja otthon a kedves izraekbe(amíg még megvan) tessék osztani a szánalmas hozzászólásokat”
  • 8. meir 2010. november 30. 19:04
    „na es tessek mar mondani,; a hozongeseken kivul!!-hany munkahelyet teremtett,hany szerencsetlent juttatott fedelhez eddig a jobbik??
    mert ezekrol a kerdesekrol nagyon nagy a csond!!!
    na ja!!-az allami husosfazek vrazsereje mi?!!”
  • 7. pirosász 2010. november 30. 17:00
    „Adjunk a GÁRDÁNAK feladatot!!!”
  • 6. fióka 2010. november 30. 14:57
    „4. fortuna54 2010.11.30. 14:15 --->még ha így is lenne tegyük fel a fideszetek meg az mszp-tek által kivett milliárdokhoz képest hol is vannak ők ,meg úgy mégis hol és kitől halottál olyan felszólasokat a népért a parlamentben amit a jobbikosok tesznek ajánlom figyelmedbe pár parlamenti közvetítést elég tanulságos az már sajnos megint egy másik dolog,hogy a fidesz jól át@rta a választóit egy remek piár reklámmal és sikeressen odadtátok neki az ország tejhatalmu irányítását amit tökéletessen tükrözi a kezdődő káosz a hatalom iránti éghetetlen vágy ami mindenről szól csak nem az országról a népről az emberekről inkább arról ,hogy lopják szét adják el a haza földjeit döntik nyomorba a népet.”
  • 5. Losba 2010. november 30. 14:51
    „Szerintem , az összes párt, ill. az összes politikus csak a saját zsebét tömi, érdemtelenül.
    Mszp,fidesz,jobbik, lmp...stb, mind egy kutya.
    Miért nem igazodik a képviselői fizetés, az iskolai végzettséghez kötött minimálbérhez, azt kellene kapniuk, meg esetleg évi 300.000,- ft ruhautalványt. Nem hiszem, hogy fontosabb, értékelhetőbb munkát végeznek, mint mondjuk egy mentős, akkor meg keressenek ugyanannyit.
    1.
    Nem gondoltam volna, hogy valaha , valamiben egyetértek veled, de most megtörtént.”
  • 4. fortuna54 2010. november 30. 14:15
    „fioka,te aztán tudod. Szerintem szocdem nek igaza van,a zsebüket képviselik.”
  • 3. fióka 2010. november 30. 12:09
    „1. szocdem 2010.11.30. 10:52 --->bárhogy is fáj a Jobbik van volt és lessz is mert az egytlen olyan párt amely a magyarok érdekeit képviseli.”
  • 2. janika 2010. november 30. 11:40
    „Akár csak a Csurka párt!”
  • 1. szocdem 2010. november 30. 10:52
    „A sereg vfelállt, és még azelőtt szétszéled mielőt egyetlen ütközetet is megnyert volna. Honnan olyan ismerős ez a történet??? A jobbik nem volt elég okos ahhoz hogy ne másolja le a történelmet..

    Végül is a módszer sikerült, Vona és társai jó pénzért a parlamentbn ülnek, és gegelnek..gratula, kedves Gárda és Jobbik fanok..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összemarcangolták: kutyatámadás áldozata lett egy férfi

Kutyatámadás áldozata lett egy férfi a baranyai Tormáson, összemarcangolt testére saját kertjében… Tovább olvasom