Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Megtalálták a két eltűnt amerikai katona holttestét

Iraki szélsőségesek vállalták keddi internetes közleményükben két amerikai katona kivégzését; az iraki védelmi minisztérium illetékese szerint a két közlegényt brutálisan megkínozták.
"Örömmel tudatjuk ... az iszlám nemzettel, hogy a két foglyul ejtett keresztes kivégzésével végrehajtottuk Isten akaratát" - áll az al-Kaidához köthető Mudzsáhidok Konzultatív Tanácsának nevében kiadott közleményben, amely szerint a két katonának elvágták a torkát.

Az eltűntként számon tartott két amerikai katona holttestét a Bagdadtól 25 kilométerre délre fekvő Juszufíja városában találták meg, abban a körzetben, ahonnan muszlim szélsőségesek pénteken elrabolták őket - jelentette be kedden Abdel-Azíz Mohammed iraki vezérőrnagy. Az iraki védelmi minisztérium illetékese azt is közölte, hogy a 25 éves oregoni Lowell Tucker és a 23 éves texasi Kristian Menchaca közlegények holttestén "brutális kínzások" nyomai láthatók.

Az amerikai hadsereg illetékesei hivatalosan nem erősítették meg, hogy a két megtalált holttest valóban a megnevezett katonák teteme volna, az amerikai erők bagdadi szóvivője azonban valószínűsítette, hogy Tucker és Menchaca holttestét találták meg.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtökön Sólyom–Bush találkozó

Sólyom László köztársasági elnök június 22-én a Sándor-palotában hivatalos látogatáson fogadja… Tovább olvasom