Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Megszüntethetik a kötelező egészségügyi kamarai tagságot

Eltörölnék a kötelező tagságot az orvosok és a gyógyszerészek esetében. A kormányzat ezzel próbálná gyengíteni a befolyásos testületeket, hogy azok ne tudjanak ellenállni a reformoknak.
Megszüntetné a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben a kormány. Ezzel súlytalanná válhat a Magyar Orvosi Kamara, valamint a gyógyszerészek kamarája, mivel elveszíthetik tagdíjbevételük jelentős részét, ami apparátusuk és szolgáltatásaik leépüléséhez vezet. A kormány célja a gyengítéssel, hogy az átpolitizált konzervatív irányultságú szervezetek ne tudjanak ellenállni a reformtörekvéseknek.

A három magyarországi egészségügyi kamarának - az orvosinak, gyógyszerészinek, szakdolgozóinak - összesen 143 ezer tagja van. A kamarák adják ki többek között a háziorvosok praxisjogát, illetve a patikaalapítási és működtetési jogokat. Ez a két jogosítvány erős piaci védelmet jelent. A kamarák emellett véleményezik a szakmát érintő jogszabályokat, alakítják és betartatják a szakmai, etikai normákat tagjaikkal.

Az orvosok és a gyógyszerészeknek a rendszerváltás óta kötelező a tagság. A néhány tízmilliós állami támogatás mellett működésüket tagdíjakból fedezik a kamarák: az orvosi 540, a gyógyszerész- 130, a szakdolgozói kamara pedig évi 310 millió forint tagdíjjal gazdálkodhat.

Az EU-ban nincs egységes előírás a hasonló funkciójú szervezetbeli tagságról. Ott, ahol nem kötelező a köztestületi tagság, az orvosok 67-94 százaléka fizet kamarai tagdíjat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adomány az Erzsébet-kórháznak

Közel 150 ezer forint gyűlt össze a L.É.P.J. Tovább! Szolgálat Sopronért (a Hetednapi Adventista… Tovább olvasom