Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Megszépült a lövői polgármesteri hivatal

Az elmúlt hétvégi falunapok keretében adták át Lövőn a felújított önkormányzati hivatal épületét. A beruházás mintegy 30 millió forintba került. Az épületet a legkorszerűbb számítástechnikai berendezésekkel is ellátták, és új helyiségeket alakítottak ki. A település vezetősége előretekint. Bár a várható közigazgatási reform még csak körvonalazódik, az viszont már most látható, hogy a térségi központok feladatai bővülnek.

– Az átadással gyakorlatilag felkészültünk az átállásra – mondta Balics János polgármester. – Az elmúlt évtizedek során Lövő lett a tizenhét települést magában foglaló mikrotérség központja. Legyen szó közigazgatásról, gazdaságról, oktatásról. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az iskolákban szeptemberben közel kettőszáz diák ülhet iskolapadba. Ez pedig az egyik legmagasabb létszám a térségünkben. A tornacsarnok megépítéséről továbbra sem tettünk le. A másik fontos tervünk, hogy felújítjuk az óvodát. A templom renoválása is időszerűvé vált, tehát ezt sem hagyhatjuk ki a jövőbeli feladataink közül.
A polgármester hozzátette még, a lakosság megtartása, illetve növelése érdekében elkezdődött az új telkek kialakítása. A településen 1450-en laknak, és 135 egyéni, illetve társas vállalkozás működik. Szinte mindig vannak, képződnek új munkahelyek, ezért is szükséges támogatni azokat, akik a községbe költöznének és itt helyezkednek el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem lesz esküvő

Janet Jackson és kedvese, Jermaine Dupri mégsem áll oltár elé. Részletek itt >> Tovább olvasom