Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Megszavazta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot

Megszavazta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) az új összetételű Európai Bizottságot, így több, mint három hónappal azután, hogy lejárt az előző bizottság mandátuma, hivatalba léphet az unió új, teljes felhatalmazású végrehajtó testülete.

Az új Európai Bizottságban - miként az előzőben is - minden EU-tagországot egy személy képvisel. A testület elnöke továbbra is José Manuel Barroso, jobbközép irányzatú portugál politikus. A biztosi testület magyar tagja Andor László, a foglalkoztatási és szociális ügyek tárcájának irányítója. A bizottság mandátuma nem mostantól, hanem az előző bizottság mandátumának lejártától számítva öt évre, vagyis 2014. október végéig szól.

A 736 tagú EP-ben 488-an szavaztak igennel, 137-en nemmel, 72-en pedig tartózkodtak. Az előző összetételű Barroso-bizottságot 2004 novemberében 449 igen, 149 nem szavazattal, 82 tartózkodás mellett választották meg. A képviselők csak a testület egészéről szavazhatnak - az egyes biztosjelöltekről nem -, és az elfogadáshoz egyszerű többségre van szükség.

Igennel szavaztak a legnagyobb politikai pártcsaládok: a jobbközép néppártiak, a szocialisták és szociáldemokraták, valamint a liberálisok. A néppártból kivált konzervatívok tartózkodtak. A testület ellen szavaztak - teljesen eltérő okokból - a radikális euroszkeptikusok és a több európai szolidaritást szorgalmazó zöldpártiak, miként a szocialistáknál balosabb frakció tagjai is.

Ahhoz, hogy az új Európai Bizottság hivatalba léphessen, a szabályok megkövetelik még azt, hogy a tagállamok kormányait képviselő Európai Tanács minősített többséggel megerősítse a biztosi testületet. Ezzel kapcsolatban azonban semmilyen kétely nem merült fel, és korábban a tanács döntött úgy, hogy ismét Barroso legyen a bizottsági elnök. A tanácsi megerősítés külön találkozó nélkül, úgynevezett írásbeli eljárással még a nap folyamán megtörténhet, így az új biztosok szerdán elfoglalhatják hivatalukat.

Az írásbeli eljárás azt jelenti, hogy amennyiben a kormányoknak megerősítés végett megküldött irattal szemben pontosan meghatározott időpontig egyetlen kormány sem emel kifogást, a dokumentumot hivatalosan megerősítettnek tekintik.

A bizottságról történt szavazás előtt a parlament állásfoglalást fogadott el az EP és az Európai Bizottság viszonyát szabályozó intézményközi keretmegállapodásról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

19 éves férfi ˝agyonütött˝ egy 17 éves diákot, mert zaklatta a húgát

Három és félév börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen azt a 19 éves férfit, aki tavaly kis híján agyonütött egy 17 diákot. Tovább olvasom