Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Megsérült a védő

Súlyos sérülést szenvedett csapata edzésén Zsók József, az ETO FC labdarúgója. A védőnek a keresztszalagja szakadt el, hétfőn műtik.

Labdarúgás

Zsók Józsefre több hónapos kényszerpihenő vár, ugyanis a Győri ETO FC fiatal futballistája térdében elszakadt a keresztszalag.
Először úgy tűnt, talán „csak” az oldalszalagokkal lesz probléma, azonban kiderült, nagyobb a baj.
„ Futás közben egy hatalmas roppanást, majd fájdalmat éreztem, sejtettem, hogy komolyabb sérülés ért” – mondta el érdeklődésünkre Zsók József.
„ Aztán a tüzetesebb orvosi vizsgálat után egyértelművé vált, hogy a jobb térdemben a keresztszalag szakadt el.”
Általában az ilyen sérülést szenvedett labdarúgó legalább fél évig nem léphet pályára. Zsók esetében azonban felgyorsulhat a lábadozás.
„ Székesfehérvárott egy térd-

specialista szakorvos operál majd meg, s mivel nem a saját szalagommal pótolja a hiányzó részt, felgyorsulhat a gyógyulás. Ezzel a módszerrel műtötték az újpesti Kovács Zoltánt és Simek Pétert is, akiknek így nem kellett fél évet kihagyniuk.”
A beavatkozást, vagyis a szalagpótlást csak a jövő héten végzik el.
„ Sajnos nem volt Székesfehérvárott jobbos műanyag szalag, ezért majd csak hétfőn műtenek meg. Szomorú, ám bizakodó vagyok, remélem, két-három hónap múlva azonban újra ott lehetek a többiek közt a futballpályán.”

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2007-ben 14 ezer közalkalmazott veszítheti el a munkáját

Több minisztérium a működési kiadásainak 10 százalékát is elveszítheti, így több ezer fős… Tovább olvasom