Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Megölte nevelt fiát - elfogták a gyanúsítottat

Veszprém megye - A helyszínen meghalt egy fiú, amikor nevelőapja leszúrta péntekről szombatra virradó éjszaka. A férfi a feleségét is megsebesítette, majd az ötéves nevelt lányával kocsiba ült, és elmenekült. A késelőt délelőtt elfogták a rendőrök. Információink szerint már korábban is erőszakoskodott a feleségével.


13 óra 28 perc - A gyanúsított egy hónapja az autóból dobta ki a feleségét
 

Már korábban is bántalmazta élettársát a bakonygyepesi gyilkossággal gyanúsított férfi. Egy hónappal ezelőtt a 8-as úton lökte ki autójából a nőt, aki azonban nem tett feljelentést. Mivel a férfi ittasan vezetett, közúti közlekedés veszélyetetése miatt indult ellene eljárás.

Az asszony segítségért az utcára menekült és hívta a rendőrséget. Mire visszaért a házba, 15 éves fiát már holtan találta. Élettársa pedig ötéves lányukkal autóba ült és elmenekült.

A férfi menekülés közben kislányát ajkai rokonokhoz vitte, ők reggel öt óra körül vitték be a rendőrségre a gyereket. Nem sokkal ezután a gyanúsított autóját Ajkán megtalálták, jobb első kereke defektet kapott.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit negyed tízkor fogták el szintén Ajkán, egy külterületi telken bujkált. A kislányt és édesanyját az ajkai kórházban ápolják, állapotukról azonban a család kérésére nem nyilatkozik az intézmény.

A férfi büntetlen előéletű, de jelenleg is eljárás folyik ellene a szóban forgó közúti közlekedés veszélyeztetése miatt.


12 óra 12 perc - Elfogták a gyanúsítottat

Szombat délelőtt negyed 10-kor Ajka külterületén egy telken a rendőrség elfogta azt a férfit, akit a bakonygyepesi gyilkossággal gyanúsítanak.

9 óra 42 perc - A kislányt otthagyta a rokonoknál


Menekülés közben egy rokonuknál letette ötéves kislányát az a bakonygyepesi férfi, aki szombat hajnalban halálra szúrta nevelt fiát és élettársát súlyosan megsebesítette. A kislányt később rokonok vitték be az ajkai kapitányságra, a férfi náluk hagyta lányát.

A 48 éves gyanúsított továbbra is szökésben van, keresi a rendőrség.

Korábban

Azt, hogy miért szúrt a férfi, még nem tudni, a részletekről később tájékoztatnak - mondta Beleznai Ágnes, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A férfi súlyosan bántalmazta feleségét is. A bántalmazott asszonyt az ajkai kórházba szállították a mentők.

Az MTI helyszínen lévő tudósítója nem juthatott be a traumatológiára, mert a bejáratot egy rendőr őrzi, aki elmondta, hogy az asszonyon - aki a fején sérült meg - CT-vizsgálatot végeznek az orvosok. Az asszonynak szúrt sérülése nincs - jegyezte meg.
 
Az ajkai kertvárosban, a Búzavirág utcában lévő új családi házban tucatnyi rendőr végzi a helyszínelést, a ház előtt több rendőrkocsi áll. A mindössze 14 házból álló kis zsákutcát később lezárták a rendőrök - tudatta hajnalban az MTI.

Sz. Ferenc egyelőre szökésben van, a rendőrség nagy erőkkel keresi. Fekete Audi kombijában magával vitte ötéves kislányát is. A rendőrség lezárta az Ajkáról kivezető utakat, a 8-as főúton pedig járőröznek a rendőrkocsik, sőt még Veszprém bejáratánál is több rendőr posztol, illetve állítják le a járműveket.

Sz. Ferenc ellen országos körözést adtak ki.
 

Olvasóink írták

  • 20. AHA. 2009. március 15. 14:13
    „Nem menekült az senki elől. Akkor a gyerekeim nem hagyom el.Meg nem megyek vissza. A szomszédai nyilatkozták akik jól ismerik a családot! Téged ha egyszer megszúrnak,folyamatosan aláznak nem hagynád el az illetőt?
    Csak miért pont a gyereket...?”
  • 19. soproni 2009. március 15. 13:13
    „AHA! Arra nem gondolsz,hogy esetleg inkább menekült a férj elől éjszakánként? Azért mert valaki olvasta,hallotta az nem azt jelenti,hogy úgy is volt. Az igazságot csak azok tudják,akik a falakon belül éltek.”
  • 18. AHA. 2009. március 15. 06:35
    „A feleség is bűntárs volt a gyilkosságban.
    Olvastam a Napló-online híreit: -éjszakánként kimaradozott. ezt a férj nehezen tűrte
    -már nemrég egyszer megszúrta a nőt, akkor bilincsbe vitték el a férfit
    -kidobta az autójából a nyílt utcán
    -szinte állandó volt a csetepaté
    -a nő soha nem tett feljelentést.

    Miért kellett ennek a mocskos ribancnak vele maradni? Az apuka nagyon gazdag ember volt, biztos ki tudta volna segíteni egy kis hajlékkal a lányát!Már rég ott kellett volna hagyni ezt a vadbarmot. és a fiú még ma is ÉLNE!
    Remélem felgyógyul, és elemészti a lelkiismerete!”
  • 17. Judytka 2009. március 14. 18:07
    „Remélem elkapják,mielőtt dühében másokban is kárt tesz!Idióta barom!”
  • 16. s.margit 2009. március 14. 16:57
    „Hova jut ez a világ.Nyugodjon békébe.”
  • 15. Yara 2009. március 14. 16:21
    „ismertem a fiút személyesen. nagyon jóra való kis legény volt, szinte minden nyáron ott volt a táborban, amit rendeztünk gyepesen. nagyon szomorú, h ez történt vele. az meg különösen elszomorít, h sokan az anyagi helyzetük és a nevük miatt arra gondolnak, h esetleg romák voltak. nem voltak azok...
    nyugodj békében!”
  • 14. anca 2009. március 14. 15:35
    „Köszönöm, t. Szerkesztőség a kifogásolt illusztráció eltávolítását!”
  • 13. vonLichthofen 2009. március 14. 15:08
    „NDL, látom kitörölted az előző hozzászólásomat, mit találtál abban olyat ami zavarta volna kenyéradó gazdáid érzéseit? Tudom, hogy ebben a cudar gazdasági helyzetben mindent megtesz az ember egy egy rézgarasért, de ennyire elveszteni a tartásotok, ennyire gerintelenné és megalkuvóvá lenni....ezt azért nem kellene.
    Látom, hogy a paradicsomlétől csöpögő kés legalább eltünt, de a képek a meztelen lányokkal meg a phallikus szimbólummal még mindig a Csornai Március 15. megemlékezésről szóló kép fölött van/a változatosság kedvéért nem mellette./

    Mint irtam, ez egy jól bevált hirdetési trükk - Siegmund Freud unokaöccse dolgozta ki egyébként - tereljük el vagy hívjuk fel a figyelmet szexuális témával, gyilkossággal, játékos cicákkal - ebben az esetben kisebbítsük Március 15. jelentőségét.”
  • 12. Catherina 2009. március 14. 13:34
    „Semminemű indokot nem tudok elfogadni a tettének mentésére, hogy egy ártatlan gyereket megöljön! Akármiért is kattant be, el tudom képzeln iazt a riadlamat mait okozott a két ygereknek, emg a felségénk. Tutibiztos, hogy vmi féltékernységi baromság, vagy legyen anyagi voantkozású, mindent meg lehet oldani, nem kell azért lemészárolni a családot! Gyenge egy jellem az ilyen!”
  • 11. anca 2009. március 14. 12:58
    „T. Szerkesztőség!
    Megismétlem a kérésemet, egyben csatlakozom Löw hozzászólásához. Ez az illusztráció elfogadhatatlan, kegyeletsérgő, ízléstelen. Kérem, távolítsák el!”
  • 10. Löw 2009. március 14. 12:23
    „morbid gusztusa és érzése lehet a szerkesztönek,ha egy ilyen képet tesznek be.
    Azért ennyire már ne sülyedjünk a béka feneke alá.(magánvéleményem)”
  • 9. soproni 2009. március 14. 12:17
    „Borzalom...”
  • 8. nanemá 2009. március 14. 11:29
    „http://nol.hu/archivum/nagy_erokkel_keresik_az_ajkai_keselo_apat

    Kicsit bővebben.”
  • 7. Barbi95 2009. március 14. 11:04
    „sziasztok!
    én is Gyepesen lakom,ismertem a srácot aki meghalt..
    nem voltak romák,ne higyjétek azt! attol h audijuk van,meg gazdagok nem azok!!
    én tudom az egész nevét a férfinek, semmi olyan amire néhányan gondolnak!”
  • 6. kamikaze 2009. március 14. 10:44
    „érdekes megnéztem az orfk top-100as körözési listáját ott nem volt fennt.”
  • 5. AHA. 2009. március 14. 08:53
    „Várjunk még egy kicsit, ne ítéljünk előre!
    Új utca, új ház, Audi combi...,hátha ez nem olyan család aki bodzaszedésből gazdagodott!
    ....bár az az " Sz." gyanús!...de lehet Szabó is!”
  • 4. m3gtr 2009. március 14. 08:38
    „antilibsi Ejnye mindjárt be lesz zárva a topik.”
  • 3. antilibsi 2009. március 14. 08:31
    „Sz. Ferenc? Veszprém megye?”
  • 2. anca 2009. március 14. 07:37
    „Ezt a gusztustalan képet kérem szépen eltávolítani, nagyon nem való ehhez a hírhez! Köszönöm!”
  • 1. tomorprof 2009. március 14. 07:15
    „Istenem!!!! Nyugodj BÉKÉBEN!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz kész reprivatizálni a távhőt előállító erőműveket

Ha kell, reprivatizálni kell a távhőt előállító erőműveket annak érdekében, hogy csökkenjen a… Tovább olvasom