Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Megnyílt az első tanyasi áruk boltja Budapesten

Tanyasi áruk boltja nyílt Budapesten szombaton, az üzlet kizárólag tanyákon termelő gazdák által előállított élelmiszerek forgalmazását tűzte ki céljául.
Chladek Tibor, a Budapest XVIII. kerületében, a Havanna lakótelepen található bolt kitalálója és tulajdonosa az üzlet megnyitásán az MTI-nek elmondta: egyelőre nem tervezik további boltok nyitását, azonban ha a vállalkozás sikeres lesz, elképzelhető, hogy kialakítanak egy tanyasi áruk forgalmazására szakosodott hálózatot.

Hozzátette: az üzletben egyelőre csak Bács-Kiskun megyéből származó termékeket árulnak, de a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének segítségével az együttműködés kiterjedhet más térségek gazdáira is. A tulajdonos az MTI kérdésére elmondta: törekszenek arra, hogy a tisztességes termelői ár megfizetése mellett alacsonyan tartsák az árakat, de természetesen van példa arra, hogy egyes termékeik ára nem tud versenyben maradni a nagy üzletláncok akciós áraival.

A bolt megnyitóján Balogh József, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke kiemelte: a kezdeményezéssel a város és a vidék egyaránt nyerhet, mivel a fővárosiak kiváló minőségű magyar termékekhez jutnak, a tanyán élők pedig értékesíteni tudják termékeiket.

Aláhúzta: nem adományokat várnak a városiaktól, hanem azt, hogy ismerjék fel, milyen előnyei vannak annak, ha kiváló minőségű tanyasi élelmiszereket vásárolnak. Megjegyezte: ráadásul több pénz maradhat a magyar gazdaságban, hiszen a tanyasi árukért kifizetett pénz nem a külföldi multikat gazdagítja, amelyek magyarországi hasznukat nem itt fektetik be újra. Hangsúlyozta: a kezdeményezéssel gazdasági szimbiózis jöhet létre, amelynek haszonélvezője Magyarország, azonban ehhez néhány tanyasi ember összefogása kevés.

Aláhúzta, az országnak olyan új kormányra van szüksége, amely egyszerre kormánya a városoknak és a vidéknek is, valamint sürgette, hogy az országgyűlés fogadja el a készülő tanyatörvényt. A bolt különlegessége, hogy minden termék mellett megtalálható az azt előállító gazda fotója, így a vásárlók tudják, kinek az áruját vették meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 részeg diáklány került kórházba egy kollégiumból

Tíz ittas diáklány került kórházba egy ipari szakközépiskolai kollégiumból Mátészalkán. Tovább olvasom