Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Megnyílik az égbolt Fertőszentmiklóson

Nagyszabású repülőnapot tartanak vasárnap reggel kilenc órától a fertőszentmiklósi repülőtéren. A kilátogatókat egész nap sétarepülés, tandem ejtőernyős ugrás és légi bemutatók várják.
Vasárnap reggel kilenckor megnyílik az égbolt a fertőszentmiklósi repülőtér felett és kezdetét veszi a fergeteges repülőnap. A szervezők különleges programokkal várják majd a kilátogatókat. Lesz sétarepülés, tandem ejtőernyős ugrás, sárkányrepülés, valamint vitorlázórepülés. A bátrabbak kipróbálhatják az úgynevezett gyrokoptert, amely a helikopter és a merevszárnyú repülőgépek közti átmenet.
Ám azok sem maradnak élmény nélkül, akik inkább a földről figyelnék a szálló gépmadarakat. A tervek szerint délután öt órától fergeteges légi bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok.
Mint azt Tóth Róbert, a repülőteret üzemeltető Meidl Airport Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a harmadik alkalommal megrendezendő repülőnappal szeretnék kicsit közelebb hozni a repülést az emberekhez. Tapasztalatuk szerint hazánkban is egyre kedveltebb és megfizethetőbb a sétarepülés. Immáron az sem akadály, ha valaki külföldre szeretne utazni, ugyanis a helyszínen egy órán belül lehetőség van az útlevél-ellenőrzésre és a vámügyek elintézésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svédország legyőzte Paraguayt

Svédország nagy nehézségek árán legyőzte Paraguay együttesét a Világbajnokság B-csoportjában. Tovább olvasom