Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Megműtötték, de sántítani fog a zebra

A törött lábú zebrán az állatkertben nem lehet segíteni? Talán nem szigetelőszalaggal kellene rögzíteni a lábát, és lenne esélye a gyógyulásra.

Dr. Andréka György, a győri állatkert igazgatója: – Körülbelül két hónappal ezelőtt egy éles jégdarab elvágta az egyik fiatal zebrakanca hátsó lábán az ujjfeszítő inakat. A lóféléknél ilyenkor tulajdonképpen reménytelen a beavatkozás, és általában el szokták altatni őket. Én erre nem voltam hajlandó. Háromszor műtöttük az állatot, és az egyik inat sikerült megmenteni, a másikat azonban nem. A sebén a gyógyu-

lása érdekében fertőtlenítőpárna és két réteg géz van, amelyet egy nagyon erős, nem egészségügyi célt szolgáló ragasztószalaggal ragasztottunk le, ami egyébként nem szigetelőszalag. Erre azért van szükség, mert a zebrák fogai jók, és egyébként le tudná tépni magáról a kötést – amelyet várhatóan két hét múlva szedhetünk le. A gyógyulás azonban így sem lesz teljes, mert a zebra élete végéig sántítani fog. Két lehetőségünk van: elzárjuk egy kis helyre és nem mutatjuk meg a látogatóknak, ami nem tesz jót a lábának, vagy kiengedjük a kifutóra.
Mi az utóbbi megoldást választottuk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szoros küzdelemre számított a választáson?

Tovább olvasom