Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

meglepni a litvánokat

Székely Norbert tanítványai ma este az Euroliga tavalyi négyes döntőjének résztvevője, a litván TEO Vilnius otthonában játszik kulcsfontosságú csoportmérkőzést.

kosárlabda

Nem nagyon lehet elképzelni jóval nehezebb évbúcsúztatót, mint amilyen az MKB-Euroleasing Sopron kosaras lányainak jutott. Ez lesz egyébként Cserny Rékáék számára az utolsó tétmeccs idén.
A múlt hét már sokkal jobban sikerült a zöld-sárgáknak az azt megelőző, két vereséggel zárult periódushoz képest. A javuló játékról a következőket mondta a soproniak szakvezetője: „Az nyilvánvaló, hogy egy egész szezon során nem lehet végig azonos, magas szinten teljesíteni. Az igazán nagy csapatok azonban az ilyen gyengébb periódusaikban is nyerni tudnak. Nekünk az azon a héten történtekből tanulni kell. Szerencsére a múlt hét már jobban sikerült, és összességében a korábbi eredményeink, valamint a múlt héten mutatott játék alapján úgy érzem, egészséges önbizalommal utazhatunk Litvániába.”
Vilniusban a csoport harmadik helyén álló együttes fogadja a másodikat. Sopronban az MKB egy remek mérkőzésen 85–76-ra verte a litván együttest. Hogy a kosárkülönbségnek lehet-e jelentősége? Erről a következőket mondta Székely: „Inkább a győzelmek-vereségek aránya számít, mintsem a kosárkülönbség, és az egyértelmq, hogy mi azzal a céllal megyünk Vilniusba, hogy nyerjünk, nem pedig, hogy kisebb különbséggel kapjunk ki, mint amilyennel itthon győztünk. Mindkét csapatnak kulcsfontosságú lesz a mai mérkőzés a rájátszásbeli pozíció elfoglalása szempontjából.”
A szakvezető felelt arra a kérdésre is, hogy hogyan, mi módon sikerülhet a bravúr, azaz vívható ki a siker a tavaly a final

fourban szerepelt együttes otthonában. „Két, még ezen a szinten is kiemelkedő tudású, klasszis játékosa van a Vilniusnak, támadójátékukban az amerikai Katie Douglas a kulcsember, a védekezésüket pedig azért az ellenfél kosara alatt is igen veszélyes Jurgita Strei-

mikyte fogja majd össze. Bedobóposzton náluk a legtöbbet a két balkezes – ám korántsem kétbalkezes – játékos, a már említett Douglas, valamint a soproni mérkőzésről sérülése miatt igazoltan hiányzó Ausra Bimbaite szerepel. Ellenük speciális védekező taktikai elemekkel készültünk, ezzel próbáljuk majd meglepni őket. Reményem szerint egy olyan mérkőzést játszunk majd a litvánokkal, amely nem az elején dől el. Bízom benne, hogy tudjuk követni őket, tudunk tapadni rájuk, már ami az eredményt illeti. Azt gondolom, ezzel sikerülhet némiképp kizökkenteni a ritmusából, bizonytalanná tenni ellenfelünket. Ha ez így lesz, akkor pár labdán múlhat, ki nyer, s azt remélem, a kulcsszituációkban a mi játékosaink lesznek a gyorsabbak, pontosabbak, határozottabbak, akkor pedig sikerülhet a bravúr.”

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálba indul a média

Pontosan négy évvel ezelőtt vette saját kezébe báljának szervezését a regionális média. Tovább olvasom