Kisalföld logö

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 12°C | 23°C Még több cikk.

Meglepetés a repülőtéren

A közelmúltban Spanyolországban rendezték meg a szenior atléták világbajnokságát. A viadalon a 77 éves győri Bejó József is rajthoz állt. A családtagok igazi meglepetésként a helyszínen szurkoltak a nyugdíjas sportolónak.

Atlétika

A spanyolországi San Sebastian városában rendezték meg a szenior atléták világbajnokságát, melyen harmincnyolc ország sportolói vettek részt. Köztük volt a győri Bejó József is, aki a 75 év felettiek mezőnyében a 2000 méteres akadályfutásban állt rajthoz.
„ Sajnos nem úgy sikerült a verseny, ahogy szerettem volna – árulta el a Kisalföld érdeklődésére a szenior atléta. – A hetedik helyen értem célba, mert az első vizesároknál ütköztem az amerikai csapat egyik sportolójával és kisebb sérülést szenvedtem. Azonban nem álltam meg és bár lassabban ugyan, de teljesítettem a távot. Az unokáim – Dávid, Erika, Ákos, Balázs – és a családom a pálya mellett állva a helyszínen szurkoltak nekem, amely természetesen hatalmas erőt adott és pluszenergiákat mozgósított bennem. Csodálatos érzés volt. A kedvemért még egy magyar zászlót is készítettek, a gyerekek pedig ráírták a pólójukra a vezetéknevem betűit és így buzdítottak. Ráadásul egy hónapig titkolták az utazásukat, csupán a repülőtéren derült ki, hogy velem tartanak.”
A verseny mellett városnézésre is jutott ideje a győri szenior atlétának. Az utazás, a bilbaói városnézés és az óceáni fürdőzés mind-

mind olyan élmény, amely sokáig kitörölhetetlen emlék marad a nyugdíjas futó számára. A videofelvételeknek és a fényképeknek köszönhetően pedig itthon is felidézhetőek a baszk városban eltöltött felejthetetlen napok.
„ Egy évig készültem a viadalra, így sajnálom, hogy nem sikerült dobogós helyen végeznem – folytatta Bejó József. – Ráadásul nem is a teljesítményem, hanem egy szerencsétlen ütközés miatt maradtam le a pódiumról. Most már nincs mit tennem, tovább folytatom a felkészülést egy újabb rangos versenyre. Legközelebb 2006-ban, a zakopanei Európa-bajnokságon állok rajthoz. Az erőnlét mellett azonban a pénzt is gyűjtenem kell, hiszen a nevezési díjak elég borsosak. A továbbiakban újabb sikereket szeretnék elérni a magyar, illetve a győri színekben” – fejezte be Bejó József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Isteni ízek a családi szakácskönyből

A Bokor-házaspár már rutinos indulónak számít, diós Charlotte tortájuk már fődíjat nyert 1999-ben. Tovább olvasom