Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megkínozták a Líbiából kiszabadult bolgár ápolónőket

A Líbiából kiszabadított bolgár ápolónők és a palesztin orvos megkínzásáról számol be szombati számában a Berliner Zeitung az egyik nővér beszámolója alapján.
Sznezsana Ivanova Dimitrova az újságnak elmondta, hogy az első három hónap volt a legnehezebb. "Amikor lábamnál és kezemnél felkötve kötélen függtem, és úgy éreztem, hogy a testem szétszakad, olyankor időnként arra gondoltam, jobb lenne meghalni, hogy vége legyen az egésznek".

Kínzóik többször a rendőriskola vicsorgó kutyáival gyötörték őket. Három hónapig teljesen el voltak szigetelve és csak azután szállították át őket egy bengázi börtönbe. Ott ismét láthatták egymást, de nem beszélhettek egymással az első évben, és azokkal a diplomatákkal sem, akik azért utaztak a városba, hogy meglátogassák őket. "Összeszorítottam a fogamat, hallgattam, és mindent elviseltem" - mondta a nővér, akit szülőfalujában, Litakovóban keresett föl az újságíró. Dimitrova társaival szemben nem tett beismerő vallomást.

Az időközben bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvos, Asraf Al-Hadzsúdzs péntek este a holland televíziónak nyilatkozott megkínzásáról. Drogokkal kábították, lábait és nemi szervét elektrosokkolták, majd végül arra kényszerítették, hogy olyan nyilatkozatot írjon alá, amely szerint a fogságban jól bántak vele.

A Líbiából kiadott hat egészségügyi dolgozó kedden térhetett vissza Bulgáriába csaknem nyolc és fél évi fogság után. Líbiában azzal a váddal ítélték őket halálra, majd életfogytiglani elzárásra, hogy több száz líbiai gyereket fertőztek meg szándékosan HIV-vírussal a 90-es években Bengázi kórházában. Az egészségügyi dolgozók ártatlanságukat hangoztatták, és közölték, hogy kínzással csikarták ki tőlük a vallomást. Nemzetközi szakértők szerint a fertőzést a kórházban uralkodó siralmas higiéniai viszonyok okozhatták. Megérkezésük után Georgi Parvanov bolgár elnök azonnal megkegyelmezett az öt nővérnek és az orvosnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három héttel korábban szüretelnek

A szőlészek és a méhészek szeretik, ha nyaranta sok a napsütéses órák száma, de az idei rendkívüli… Tovább olvasom